2012. január 22., vasárnap

19. fejezet - Peace and love

Sziasztok kedves olvasóim!
Nem tudok mit mondani, a legjobban nekem fáj, hogy már három hónapja nem hoztam új fejezetet. A baj nem tudom mi volt, talán az ihlethiány, az időhiány, vagy Eric. Igen, Eric, akit mind a mai napig szeretek, de nem volt időm foglalkozni vele, a zenéjét hallgatni. Talán ez lehet a kulcsa mindennek. Azért próbálkozom, és most meghoztam a friss fejezetet, ami valljuk be, nem az az igazi békülős sztori lett, de ennyire futotta. Lehetséges, hogy számomra nem is az írás a megfelelő hobbi....mostanában nem tudom kifejezni magam, úgy ahogy az elvárható lenne. Sajnálom :( 
Puszi,Bia(:



Másnap úgy döntöttem elmegyek Eric próbájára. Lehet, hogy túl vakmerőnek tűnök, de ugye aki nem mer, az nem is nyer. Így hát egy gyors reggeli után bevágtam magam Edin mellé a kocsijába, és irányunkat az aréna felé vettük. Hétvégén lesz a nagykoncert, aztán indul a turné, így éjt nappallá téve próbálnak, hogy minden tökéletes legyen.
Ahogy egyre közelebb értünk ahhoz a helyhez ahol Eric épp most tartózkodik, a gyomrom a torkomba ugrott, a szívem pedig eszméletlen sebességgel kezdett dobogni. Még nem tettem túl magam rajta, soha nem is fogom. De muszáj szembenéznem vele, és megbeszélni, hogy pontosan most hányadán is állunk.

Edin a kezembe nyomott egy bilétát, ami arra jogosít, hogy szabadon mászkálhatok az aréna egész területén.
Nem akartam megzavarni a próbát, Edin amúgy is késésben volt, ezért úgy döntöttem a próba után megyek oda Erichez. Meghúztam magam a hatalmas bejárati ajtónál, és onnan figyeltem őket. Eric teljes beleéléssel énekelt, mintha koncertje lenne. Annyira lenyűgöző ahogy a munkájához viszonyul. Egyszerűen élvezi amit csinál. És én nem akarok ennek az örvendetes, csúcsra törő karriernek az útjába állni.
Tudom hogy nem felejtett el, és tudom, hogy sokkal ingerültebb, most, hogy ő sem tudja mi is van köztünk pontosan. Ennek a tisztázásának érdekében jöttem ma el hozzá. Nehéz lesz a szemébe nézni, és az érzelmek erősebbek lesznek, de le kell küzdenem. Ebben a pillanatban erősnek érzem magam, de pár perc elteltével lehet hogy legszívesebben elfutnék. De innen már nincs visszaút. Döntöttem.

Épp szünetet tartottak, és láttam, hogy a művészúr hátramegy az öltözőjébe, így gondoltam, beslusszanok a stadionba, és a nézősorból fogom nézni a próba hátralévő részét. Szándékosan hátrébb ültem, és lejjebb csúsztam a széken, hogy ne vegyen észre.
Pár dal erejéig még sikerült is a tervem, aztán megszólalt egy dal. Az a dal, ami végül is összehozott minket, amitől úgy kiakadtam, ami miatt most ott tartunk ahol. Break of dawn. Felcsendült az ismerős szám, és hirtelen felszínre törtek az érzések. Könnybe lábadt a szemem, de nem sírhattam. Megint megismétlődik ugyanaz. Ki kellett mennem onnan, szabadulnom kellett. Nem tehettem mást, kimásztam a sorból, a folyósóra. Mindenki látott, és mikor kiléptem az ajtón hallottam, hogy megállt a zene. Pont azt akartam elkerülni, ami ezután következett.

Jobbnak láttam, ha futásnak eredek. A bátorságom egy pillanat alatt tovaszállt, és az elhatározásomat sutba vágtam. Az eredeti célom helyett most csak a menekülésre koncentráltam. Már épp kiértem volna, amikor egy kéz visszarántott…



Magához húzott, úgy, hogy az arcunk közt csak pár centi volt. A kisírt szemembe nézett, és láttam, ahogy egy könnycsepp legördül az arcán. Soha nem láttam még ilyennek. Annyira sebezhető volt, és annyira más. Átölelt. Úgy szorított magához, mintha soha nem akarna elengedni. Viszonoztam a szorítását, és sírva fakadtam. Nem tudtam megszólalni, úgy égette a fájdalom a torkomat. De ahogy a szemébe néztem, láttam rajta, hogy ez neki sem könnyebb.

Mikor már vagy 5 perce némán öleltük egymást, végre összeszedtem magam.
- Eric, – szóltam hozzá hüppögve – azért jöttem, hogy megbeszéljük ezt a dolgot, szóval tudod, ami velünk történt és hogy hogyan is tovább.
Pár másodpercig mélyen a szemembe nézett. Azt vettem észre rajta, hogy keresi a szavakat. Én se tudtam mit mondani, azt se tudtam mit is akarok pontosan. A döntés jogát tehát Eric kezébe adtam.
- Beky – végre megszólalt, és megfogta a kezeimet – én soha, érted, soha nem akarlak elveszíteni. Félreértés volt ez az egész, már rájöttem. Én csak téged szeretlek. Te vagy az életem, és ha nem lennél már többé mellettem abba belehalnék. Kérlek, bocsáss meg!
Mondandója végeztével arcomat a kezei közé fogta, én pedig önkétlenül elmosolyodtam. Rá kellett jönnöm, hogy az ő érzései se változtak. Bár elgondolkoztam azon, mi lenne, ha most nemet mondanék, és hagynám, hogy élje az életét, szabadon, de mikor igéző tekintete a szívemig hatolt, tudtam, nem választás, hanem tények elé állított.
- Tudod, hogy nagyon fájt, de rád nem tudok haragudni. Eric, én szeretlek! – ahogy kimondtam utolsó szavaimat mohó ajkai elkapták az enyémeket, és éreztem, ahogy a lelkem repdes a boldogságtól. 

2011. október 10., hétfő

18. fejezet - Van megoldás

Sziasztok! Na, hát ide is eljutottam. Olyan hihetetlenül sűrűek a heteim, hogy alig tudok írni. De igyekszem a hétvégéimből időt szentelni, és írni Nektek! Remélem tetszeni fog, kellemes olvasást! :))
puszi,Bia(:

Egész nap ápoltak, és sokat „beszélgettem” Edinnel is. Ami abból állt, hogy egy rövidke kérdést írtam a lapra, ő meg beszélt, és a kérdéseit próbálta úgy feltenni, hogy eldöntendő legyen, tehát csak egy fejmozdításomba kerüljön a válaszadás. Ericet nem akartam szóba hozni, és ezt a vendéglátóim is tiszteletben tartották. Linda végig valami indiai teával itatott, ami állítólag hamar rendbe hozza az „elfáradt” torkot. Kénytelen voltam leönteni a nyelőcsövemen a folyadékot, aminek a színe hadd ne mondjam mire hasonlított, és az íze is borzalmas volt. De a gyógyulásom érdekében drága barátnőm mindent elkövetett, én pedig eleget tettem minden kérésének, amivel közelebb kerülök ahhoz, hogy újra szóhoz jussak.
Délutánra úgy tűnt, a tea kezdi produkálni a tőle várt hatásokat.
Edin elment próbálni ebéd után, így Lindával ketten maradtunk a házban. Szinte nem csináltunk semmit, csak a TV-t néztük, meg szóba hoztam, hogy haza kéne mennem és Ginával kezdenem valamit. Nem állapot, hogy azt hiszi, ő a kiskirály.

Már este 6-ot ütött az óra, ezért úgy gondolta Linda, hogy összedob valamit vacsorára. Felajánlottam a segítségemet, de ő visszaparancsolt a nappaliba, a „már pedig neked pihenned kell” kifogásával. Nem akartam harcba szállni vele, így jobbnak láttam, ha visszavonulok.
A csatornák közt kapcsolgattam, mikor kinyílt az ajtó, és Edin lépte át a küszöböt. De nem volt egyedül. Szorosan mögötte belépett egy másik személy is, akivel valamikor nagyon közel álltunk egymáshoz. Igazából nem tudom hányadán állunk most, de a telefonbeszélgetésből azt szűrtem le, hogy neki ennyi elég volt. Végig se hallgatott, így meg se próbálhattam elmagyarázni neki, hogy az egész félreértés volt.
Mikor megláttam az ajtóba, egy kiáltás hagyta el a torkomat:
- Eric!
Hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Most örüljek annak, hogy megszólaltam, vagy előbb tisztázzam az ügyet a felém tartó személlyel.
- Rebeka! Hallottam mi történt veled. Jól vagy? – kérdezte egyszerűen. Egy csöppnyi féltést se véltem felfedezni a hangjában.
- Kezdek…..jobban lenni – a szavak még nem voltak tisztán érthetőek, egy kis rekedtséggel társult a hangom – és veled…..mi van?
- Megvagyok. Igazából csak azért jöttem, hogy megnézzem jól vagy e, de amint látom nincs komolyabb baj, úgyhogy jobb lesz ha én most megyek.
- Várj! Beszéltél….Ginával?
- Igen! Ő mondta, hogy hiszti rohamot kaptál, és mindenképp el akartál jönni a koncertemre. Ő meg próbált visszatartani, de te elindultál gyalog az éjszakában, ő meg utánad indult, és a koncert helyszínére jött, hátha ott talál téged, de nem voltál ott. Edin meg ma mondta, hogy náluk vagy – kimért hangon beszélt. Nem volt a hangjában semmi, amiből következtetni tudtam volna az érzéseire. De az kétség kívül felháborított, hogy Gina volt képes a képébe hazudni, és ezt mondani rólam.
- Ezt mondta Gina? De hát…
Nem tudtam befejezni a mondatom, mert Eric telefoncsörgése félbeszakított.
- Ne haragudj, most mennem kell. Vigyázz magadra. Szia Beky! – távozása előtt egy puszit nyomott a fejemre, majd intett Lindának és Edinnek, és kiviharzott az ajtón.
Ami azt illeti, teljesen összezavart. Az elején hidegen, ellenségesen beszélt velem. Mintha egy idegent jött volna meglátogatni. Most meg a távozásakor a becenevemen szólít, és még egy puszit is kapok tőle. Most akkor mi van? Hogy érez? Érez egyáltalán valamit? Ki lehetett a telefonáló? Kérdések tömkelege kavargott a fejemben, és búsan rogytam le a fotelba. Linda odasietett hozzám, és megkérdezte jól vagyok e.
- Persze, csak teljesen összezavar. Ez a viselkedés….ahogy beszélt….mit takar? – kérdeztem ideges hangon.
- Edin azt mondta, Eric elég izgatott volt mielőtt beértek, aztán mikor találkozott veled megilletődött, és a távolságtartást választotta. Hol ott nem tudom miért épp neki áll feljebb, mikor végig se hallgat. Plusz azt még nem is mondtam, hogy minden szavát elhiszi annak a boszorkánynak. Beky, azt hiszem beszélned kellene vele. Négyszemközt, egy nyugodt helyen, ahol nem zavar meg semmi és senki, és akkor talán tisztázni tudjátok a dolgot.
Szóhoz se jutottam, csak árgus szemekkel néztem barátnőmre. Hogy neki mennyire igaza van!
- De hát ha nem is akar beszélni velem? – törtek fel újra a kétségek belőlem.
- Ezt most te sem gondoltad komolyan, ugye? – Edin is bekapcsolódott a beszélgetésünkbe – Teljesen odáig van érted. Csak ez most őt is összezavarta….Mióta összevesztetek, teljesen más. Mintha kicserélték volna. Apróságokon fölhúzza az agyát, lobbanékonyabb, és már alig lehet nevetni látni. Szerintem mihamarabb tisztázni kéne a dolgaitokat, mert ez így senkinek sem lesz jó.
Nem gondoltam volna, hogy Eric ennyire megváltozott. Azt hittem, sokkal könnyebb neki, de rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem. Sőt, a munkájára is hatással van a köztünk kialakult konfliktus, ami – ha nem beszéljük meg – idővel romlani fog, és lehet hogy a karrierjébe fog kerülni.
Nem hagyhatom, hogy miattam összetörjön az álma. Nem hagyhatom, hogy miattam elvesszen minden.
Edin rávilágított a lényegre.

2011. szeptember 18., vasárnap

17. fejezet - A megmentő(k)

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy csak most hozom a fejezetet, ami nem épp a legjobb lett, de egyszerűen az előző két hétben semmi időm nem volt. A következőt megpróbálom jövő hétvégén hozni :)
Kellemes olvasást! (:

Lebegtem. A világ megszűnt létezni körülöttem, nem érzékeltem a külső hatásokat. Csak én voltam és a sötétség.
Nem tudtam mennyi ideig lehettem ebben az állapotban, de végre sikerült meglátnom a fényt. A szemeim felpattantak, de minden homályos volt. Fel akartam állni, de egy kezet éreztem a vállamon, aki visszadöntött a kanapéra. Igen, egy nappaliban voltam, de nem a sajátomban. Még mindig hunyorogva néztem, mert a fény még túl erős volt, hogy tágabbra nyissam a szemeimet.
Egy arc jelent meg fölöttem, aki számomra ismeretlen volt, de mintha láttam volna már valahol. Valamit mondott, de nem hallottam semmit. Úgy látszik a hallásom még mindig immunis volt, de már kezdtem tisztábban látni, és már teljesen kirajzolódott a velem szemben ülő személy. Próbáltam felülni, most már nagyobb sikerrel, de a nagy lendület miatt kicsit megszédültem. Meg akartam szólalni, de nem tudtam mit mondjak. Leginkább az érdekelt, hogy hol vagyok, és mi történt velem. Épp szólásra nyitottam a számat, amikor is egy hang sem jött ki a torkomon. Nagyon megijedtem, és elkezdtem mutogatni az idegennek, hogy nem tudok beszélni.
- Szia Beky! Jobban vagy? – kérdezte mit sem törődve a hadonászásommal. De hékás, honnan tudja a nevem?
- Nem tu…. – megerőltettem magam, és végül csak ennyi jött ki a torkomon. De nem a saját hangom volt, teljesen be volt rekedve, és alig lehetett érteni.
- Ó jaj, nem tudsz beszélni? – kérdezte, én pedig hevesen bólogatni kezdtem. Végre megértette.
Ebben a pillanatban Linda futott mellénk, egy bögrével a kezében. Leült a fiú mellé, és kezembe nyújtotta a forró teát tartalmazó porcelán poharat. Barátnőm aggódó tekintettel nézett hol rám, hol a srácra.
- Nem tud beszélni. Szerintem eléggé be lehet gyulladva a torka, ha már hangja sincs – mondta a fiú Lindának.
- Jajj drágám. Akkor sok teát kell innod – nézett rám nagy szemeivel, és megfogta a kezem – tudod mit? Hozok egy füzetet és egy tollat, és akkor úgy tudunk kommunikálni. Átmeneti megoldás.
Meghúzta a vállát, és elindult a nappali másik sarkába, és pár percen belül vissza is tért egy füzettel és egy tollal fölszerelkezve. Én kivettem a kezéből, és az első, és legfontosabb kérdést firkantottam rá: Hol vagyok? Fölemeltem a lapot, hogy ők is lássák, és Linda félőn a mellette ülő fiúra, majd rám nézett.
- Nem ilyen körülmények között akartam elmondani, de azt hiszem nincs más választásom. Ő itt Edin, a barátom, és ez az ő lakása.
Edin intett egyet a kezével illendőségből, amire a válaszom egy bólintás volt. Szóval a drága Lindám bepasizott. Érdekelt, hogy ki ez a fiú, és nem féltem ráírni a következő kérdésemet a lapra: Mióta vagytok együtt, és hol ismertétek meg egymást?
A szerelmes pár egymásra nézett, és összemosolyogtak.
- Edin táncosként dolgozik. Egy koncert után ismertük meg egymást. Edin Eric táncosa – mondta barátnőm minden szót külön kihangsúlyozva.
Mikor meghallottam a számomra oly ismerős nevet összeszorult a torkom, és a szívem hevesebben kezdett dobogni. De nem volt sok időm elmerengni, mert Linda ezt kérdezte:
- Amúgy meg hogy kerültél te hajnalok hajnalán az utcára?
Leírtam a lapra nagy vonalakban, hogy mégis mi volt az ok. A legelejéről kezdtem, hogy úgy néz ki Ericcel szakítottunk. Aztán jött a Ginás rész, és végül az elájulásom. Linda és Edin lélegzetvisszafojtva olvasták a soraimat, mintha valami izgalmas könyvet bújnának.  Mikor tüzetesen átnézték, barátnőm kikerekedett szemekkel nézett rám, megfogta a vállam, és lassan, artikulálva kérdezte:
- Ti most komolyan szakítottatok?
A válaszom egy bólintás volt. Lindának még pár másodperc kellett, hogy felfogja a hallottakat. Nyelt egy nagyot, megfogta a kezem, és azt mondta nem lesz semmi baj. Átöleltem, és olyan jó érzés volt abban a tudatban élni, hogy legalább egy ember van, akire számíthatok ezen a világon. 

2011. augusztus 29., hétfő

Közérdekű közlemény!

Sziasztok! Sajnos elérkezett ez a pillanat is.....kezdődik a suli, minden diák rémálma. Mivel én kollégista vagyok, és eléggé meg van szabva hogy mikor hol, és néha a gépet sem vihetem vissza, ezért a fejezetek hétvégén fognak felkerülni. Mindig próbálok majd frissíteni, nem szeretném két hétig húzni frissítés nélkül. Remélem megértitek :)
Örülök, hogy népesedik az olvasótáborom, nem tudjátok elhinni milyen jó érzés mikor látom hogy egy rendszeres olvasóval több van, vagy a lapmegjelenítések száma már túlszárnyalta a 6000-et is. Szeretlek titeket, és remélem a suli ellenére is lesz időtök olvasni :))
puszi, Bia(:

16. fejezet - Miért utálsz ennyire?



Nem bírtam, a féltékenység és a düh győzedelmeskedett a higgadtság felett. Nem akartam elveszteni Őt, akit annyira szeretek. Mert már nem tudtam elképzelni az életemet nélküle. A könnyek marták a torkomat, a fájdalom égetett. Tudtam, ha kisétálnék az ajtómon, akkor nekirontanék Ginának, aminek nem lenne jó vége. De mint általában, most sem a józan ész győzött. Kifutottam a szobám ajtaján, egészen a konyhában álló nőszemélyig.
- Tudom, tudom, hogy te voltál! – ordítottam a képébe – Csak te lehetsz képes ilyet tenni. Miért kellett beszélned vele? Tudom, hogy itt volt, tudom, hogy te mondtál neki valamit Dávidról. Tönkre akarsz tenni…..nem is, már sikerült. Miért kellett beleszólnod az életembe? – a szavak csak törtek fel belőlem, nem foglalkozva semmivel. Mindent a fejéhez vágtam, ami ezzel kapcsolatban eszembe jutott. Fújtattam kettőt, majd vártam a válaszát.
- Rebeka, te miről beszélsz? – játszotta előttem az ártatlant, de észrevettem a ravasz mosolyt a szemében.
- Gina, ne játszd meg magad előttem. Tudom, hogy itt volt – nyugodtabban próbáltam beszélni vele, hát ha úgy hamarabb elárulja magát – most, ebben a pillanatban jött egy sms-esem, amiben Dávidot hozta föl. Mivel én nem beszéltem neki róla, Linda nincs itt, ezért csak te lehettél az.
2 perces csend után, végül bevallott mindent, amin igazán meglepődtem.
- Jó, rendben én mondtam neki, és mutattam egy képet rólatok, mert az az igazság, hogy féltékeny vagyok. Eric iszonyat jó pasi, és nem bírtam volna nézni ahogy enyelegtek. De láttam rajta, hogy nagyon ki van bukva – mondta totál őszintén, én meg nem tudtam, hogy higgyek-e neki, vagy ez valami taktika, és jobb ha óvatos leszek.
- Hát most már nincs okod a féltékenykedésre, mivel Ericnek nincs barátnője – próbáltam nyugodtan mondani, de a pulzusom az egekig szökkent, és a levegővételem is szaporodott. Ez így kimondva még borzalmasabban hangzott, mint a gondolataimban.
- Szakítottatok? – nézett kikerekedett szemekkel, mintha nem tudna róla. Szánalmas volt, de mégis mintha láttam volna benne valamit. Egyik percről a másikra megértő lett, és mintha bűntudata lett volna.
- A tegnapi hívásából arra tudok következtetni – itt elcsuklott a hangom, és éreztem, hogy egy könnycsepp legördül az arcomon. Nem akartam megint sírni, főleg nem Gina előtt, ezért próbáltam nyugodt hangon mondani, ami kevésbé jött össze – igen.
- Gyere, elmegyünk Eric után. Fogunk egy taxit, és beszélsz vele – meglepettségemben azt sem tudtam mitévő legyek. Nagyon kedvesnek tűnt abban a pillanatban, engem meg túl elvakított a szerelem, így belementem. A kezét felém nyújtotta, amit én megfogtam, és kihúzott a bejárati ajtón. Bezárta, majd elrakta a kulcsot. Lefutottunk a lépcsőn, és sikerült is egy taxit fognia. Beültünk, majd Gina a sofőrhöz hajolt, és belesuttogott valamit a fülébe. Gondolom a címet, bár azt nem tudom, honnan tudja. Elindultunk, és mikor Gina rám nézett, mosolyra húzódott a szája. Hirtelen nem tudtam mitől lett ilyen jó kedve. Meghúztam a vállam, és kinéztem az ablakon. Ami azt illeti, ezen a környéken még nem jártam. Egy elhagyatott sikátor szerűségben érkeztünk, és az autó egyszer csak megállt. Gina kiszállt, én meg mentem utána. Végülis, lehet hogy ez a hátsó bejárat. Gondoltam, teljesen megbízva unokanővéremben.
- Rebeka! Oda mennél megnézni, hogy nyitva van-e az? – ujjával egy ajtóra mutatott, ami 3 méterre volt tőlünk.
- Persze! De gyere te is – mondtam, miközben elindultam az említett irányban.
- Én megnézem a másik oldalt, mert nem tudom pontosan melyiken kell bemenni – és elindult a másik irányba. Én haladtam előre, és egyszer csak hallottam, ahogy felbőg a motor. Hátrafordultam, és láttam, hogy annak a taxinak a hangja volt, ami idehozott minket. A hátsó ablak le volt húzva, és egy ismerős fej kandikált ki.
- Viszlát, Rebeka! Lúzer! – intett a kezével Gina, és az autó elrobogott vele. Én futottam utána, egészen a sikátor végéig, de eltűnt a szemem elől, így követni se tudtam volna. A kíntól felnevettem, és a fal mentén a földre roskadtam. Majd mikor leértem, a fájdalomtól és a csalódottságtól sírva fakadtam. Hogy tudtam megbízni benne? Még telefon, pénz és az irataim sem voltak nálam. Megijedtem. Nagyon is. A félelem úrrá lett rajtam, és nem tudtam mitévő legyek. De valamit tennem kellett, mert nem éjszakázhattam egy sikátorban. Úgy döntöttem, megpróbálok hazajutni, annak ellenére, hogy nem nagyon figyeltem az útvonalat mikor idefele jöttünk. Kiléptem a sikátorból, és a város zaja fogadott. A kocsik lézengtek, és pár ember is sétált az utcán, bár már 7 óra körül volt, és besötétedett. Elindultam balra, és úgy véltem felfedezni, hogy valahol a külvárosban lehetek. Kezdtem fázni is, ami miatt csak még rosszabbul éreztem magam. Már jó ideje bolyongtam, de még mindig semmi ismerős nem volt a környékben. Az út másik oldalán egy parkot véltem felfedezni, és egy padot ki is szúrtam magamnak, mert már annyira fájt a lábam, és ki voltam merülve, hogy muszáj volt leülnöm egy kicsit. Átmentem az úton, akadálytalan, hiszen 10 percenként ment el egy-egy autó. Amikor rátértem a parki ösvényre, megcéloztam a kiszemelt padot, és pár lépéssel előtte is voltam. Leültem, a lábaimat fölemeltem, majd vissza le, és nekidőltem a kemény támlának. Behunytam a szemem, és egy pillanatra elfelejtettem minden bánatom. A szél cirógatta az arcomat, és jól éreztem magam. De ez csak rövid ideig tartott az idill, mert a szél felerősödött, én meg egy padon ültem, fogalmam sincs hol, és egyre jobban kezdtem fázni. Az ujjaim elgémberedtek, teljesen átfagyott már a kezem.
Nem tudtam merre menjek, de mennem kellett, mivel nem akartam halálra fagyni. Átsétáltam a parkon, és mikor kiértem, átmentem az úton, a túloldalra, ahol eredetileg is haladtam. A szél nem csillapodott, sőt inkább erősödött, lassan süvített, mint az Északi-sarkon. Én meg egy szál topba, meg egy farmerbe, semmi nélkül sétáltam az ismeretlenbe. Ennyire még életembe nem fáztam. Tudtam, hogy mihamarabb kell találnom valami óvóhelyet, vagy ebben a pillanatban halok meg. Még soha nem játszottam el a gondolattal, hogy mi lenne ha már nem élnék. Maga s halál tulajdonképpen nem riasztott, csak a tudat, hogy többet soha sem láthatom a szeretteimet. Bár ha úgy nézzük, a másvilágra jutás megkönnyebbülés lett volna a számomra, és a többieknek is. Anyám még mindig nem békélt meg a cikk miatt; Linda egyre többször jár el otthonról, hol ott elvileg hozzám jött; Gina egyszerűen utál; Eric pedig hallani se akar rólam. Ezek után ki merné azt mondani nekem, hogy ne adjam fel?
Ahogy ezen gondolkodtam, már a hajam is összeállt, és éreztem, hogy minden porcikámat átjárta a fagy. Vacogni kezdtem, és már egyenesen sem tudtam haladni. Megfordultam, mert egy autó hangját hallottam. Lámpájának a fénye belevilágított a szemembe. Tudtam, hogy nem sok van hátra. Mindjárt elájulok, és lehet hogy fel sem ébredek többé. A kocsi elhajtott mellettem, ügyet sem vetve rólam, majd mikor visszafordultam minden elsötétült….

2011. augusztus 26., péntek

15. fejezet - Georgina White


Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet, ami Gina szemszögéből lesz olvasható. Kis kiengesztelés azért hogy sokáig nem jöttem, és köszönet a több mint 6000 kattintásnak, és 30 rendszeres olvasónak. Komolyan nem hiszem el......nagyon szeretlek titeket <3 :D:D Nagy megtiszteltetés számomra, és öröm, hogy tetszik amit csinálok :)) Köszönöm, hogy vagytok nekem!! :)) <3
Puszi,Bia(: Kellemes olvasást! 

Gina szemszöge:

Mikor Rebeka ajtót nyitott, alig hittem a szememnek. Nagyon megváltozott, és sajnos jó irányba. De nálam még mindig nem szebb, és ezt éreztetni is fogom vele.
- Hát te hogy kerülsz ide? Nem úgy volt, hogy 2-kor ér be a géped? – rontott rám Beky, én meg ügyet sem vetve róla, a házba léptem. Szép lakás, elég otthonos lett, és ezentúl én is itt fogok élni, és vigyázni Rebekára. De mégis mit tehetett ami miatt erre az elhatározásra jutott az anyja? Nem volt hajlandó elmondani, én meg letettem a faggatózásról, de előbb utóbb úgy is rájövök.
Beky a szobámba vezetett, vagyis a szüleiébe, mert kiderült, hogy itt van az egyik barátnője is, aki elfoglalja a vendégszobát. Nagyszerű, mondhatom.
Mivel úgy voltam vele, hogy úgy sem mer semmit sem csinálni Rebeka, ezért rákérdeztem milyen lehetőségeim vannak a városba, az estével kapcsolatban:
- Hát köszi, hogy megmutattad. Na és mit lehet itt csinálni….a városba….mit csinálsz ma este?
- Van egy-két szórakozóhely, de ott van a park, és vannak kávézók is a környéken. Én ma este? Ö…koncertre megyek.
- Ó, mégis milyen koncertre? – kérdeztem tőle, mert nevetségesnek tartottam, hogy már ma este ki akar „szökni”.
- Eric Saade koncertjére – válaszolta nemes egyszerűséggel, én meg legszívesebben kinevettem volna. Pont egy svéd popsztár koncertjére fog elmenni, ami nem valami olcsó mulatság.
- És mégis honnan lenne neked arra pénzed? Gondolom anyukád meg nem vett neked jegyet, mert rosszul viselkedtél – gúnyolódtam vele, de egy részről kíváncsi voltam, hogy mégis hogyan jut el oda, hiszen nem véletlen vágtam rá az „igen”-t a nénikém kérdésére, mivel ha itt vagyok  Svédországba, nagyobb esélyem van arra, hogy összefussak Vele. Igen, hallottam Eric Saaderól, tudom ki ő, ó hogyne tudnám. És elhatároztam, hogy ha csak egy éjszakára is, de az enyém lesz.
Mikor meghallottam, hogy azt mondja Rebeka, Eric a pasija, legszívesebben a képébe röhögtem volna, de elgondolkodtam egy kicsit a dolgon, hogy mi van ha igazat mond. De miért pont vele állt volna le? Ezt a fejéhez is vágtam, ő meg durcásan hátat fordított nekem, de előtte feltétlenül hozzá kellett tennie, hogy most megy készülni. Szánalmas egy csaj, és mekkorát fog koppanni.
Mikor otthagyott, elkezdtem pakolászni a cuccaimat. Azért annyira nem akartam berendezkedni a nagynénémék szobájába, mert csupán 2 hétről van szó, de azért a fontosabb cuccokat előszedtem. Például a szoknyákat és ingeket felakasztottam a szekrénybe, a cipőimet kipakoltam egymás mellé, valamint a fürdős-és sminkcuccaimat a fürdőszobába vittem. Mikor mindennel készen voltam átvettem a ruhám, mert az utazástól eléggé meggyűrődött. Épp a felsőmet vettem le, mikor valaki csengetett. Tudtam, hogy Beky fürdik, ezért biztos nem hallotta meg, ezért a hozzám legközelebb álló topot magamra kaptam, ami eléggé feszült, és nagyon is láttatta a dekoltázsom, de nem érdekelt, az ajtóhoz siettem. Mikor kinyitottam, tágra nyílt szemekkel néztem az előttem álló személyre.
- Szia! Eric vagyok! – mutatkozott be, és az ajtófélfának dőlt. Végigmért, és láttam, hogy egy pillanatra a szemei megállapodnak a melleimen. Nem is lesz olyan nehéz becserkészni. Gondoltam, de a következő kérdése miatt a sikerélményem a képzeletbeli skálámon +10-ről – 10-re csökkent.
- Merre van Beky? – én bárgyús mosollyal ránéztem, az agyam meg kattogott, hogy mivel tudnám tönkretenni eme tökéletes románcot.
- Én Georgina White vagyok, Beky unokanővére – mutatkoztam be neki, természetesen angolul, és ezután jöhetett a kis tervem, ami abban a pillanatban pattant ki a fejemből – nagyon jóba vagyunk, szinte a legjobb barátnőm, és mindent megosztunk egymással. De most azt hiszem, itt az ideje, hogy megtudj valamit. Beky képtelen lenne elmondani, de én magamra vállaltam a tudósító szerepet.
- Te miről beszélsz? – nézett rám értetlenül Eric, és láttam, hogy kezdi elveszteni a fejét.
- Az a helyzet, hogy Rebekának van otthon egy barátja, akivel nagyon szeretik egymást. Tessék – toltam az orra elé a telefonomat, amiben egy kép volt, amint Dávid és Beky épp csókolóznak. Hitetlenül nézte a képet, majd leengedte a kezéből a telefont, és rám nézett, mélyen a szemembe:
- Ez igaz lenne?
- Amint látod… - húztam el a számat. Rá kellett játszanom, vagy sosem hiszi el – igazából, te csak pótlék voltál neki itt, Svédországban. De hidd el, én csak neked akarok jót – közelebb léptem hozzá, és már a folyósón álltunk. Az ajtót behúztam magam mögött, ha esetleg Beky végezne a készülődéssel, akkor se találjon meg minket.
- De én ezt nem tudom elhinni. Én azt éreztem hogy szeret – nézett üres tekintettel maga elé Eric, én meg annyira de annyira megsajnáltam. Valamit ki kellett találnom, hogy lássa meg bennem azt a nőt, aki többet tud adni neki mint Rebeka.
- Nagyon sajnálom, de ez látszat szerelem volt. Beky mindent elmondott nekem, és mikor meghallottam nem jutottam szóhoz. Mondtam is neki, hogy hogy csinálhatott ilyet, méghozzá veled, egy ilyen jó emberrel – mézes-mázasra vettem a figurát, hátha azzal hatok rá.
- Nem is ismersz, honnan tudnád milyen ember vagyok – mondta közömbösen, és tudtam, hogy a gondolatai Rebeka körül forognak.
- Csak úgy gondolom. Figyelj, ha Rebekának sikerült az ujjai köré csavarnia, akkor nagyon beleszerethettél, és eléggé sebezhető vagy most. Én tudok segíteni túllépni ezen. Figyelj, ha bármikor van kedved beszélgetni valakivel, akkor nyugodtan hívhatsz – előkaptam egy tollat, és ráfirkantottam a kezére a telefonszámomat.
- Oh, köszi….de most nekem mennem kell – mondta, rám se nézve, és gyors léptekkel elindult. Meglepetésemre nem a liftet választotta, hanem a lépcső felé vette az irányt.
Hagytam menni, tudtam, ha most utána mennék mindent elrontanék. Rebekával nem akar majd beszélni, ezért semmi esélye sem lesz arra Bekynek, hogy elmagyarázza a dolgokat Ericnek.
Most már csak a hívását kell várnom, és onnan egyenes út vezet az ágyáig.

2011. augusztus 23., kedd

Díj :))

Amint látjátok, megkaptam első díjamat, amit nagyon szépen köszönök Zsófi K.-nak, Timynek, Sziszaanak és Lexxinek  :)) Nagyon jól esett, hogy rám is gondoltak, és ez egy fajta megtiszteltetés számomra.

7 dolog rólam:

  • Nagyon szeretem Eric Saade-t (ki gondolta volna :P)
  • Imádom a zenét...hallgatni, és művelni :))
  • Szeretek olvasni, nagyon sok kedvenc könyvem van, de a legeslegjobb a Légy jó mindhalálig....örök kedvenc :)
  • Szeretek írni. Az igazat megvallva versírással kezdtem, és most az első "komolyabb" írásom ez a blog :)
  • Spanyol - és Olaszország minden mennyiségben :D
  • Sok hülyeségbe benn vagyok xd, de hát egyszer élünk, nem? :P
  • Végül de nem utolsó sorban imádom a barátaimat, az olvasóimat, és örülök, hogy a blog által új embereket ismerhettem meg. Hiszen az írás összeköt, és már ezért érdemes volt belekezdenem ;)
7 blog, akiknek továbbküldöm:


Szabályok:
1.Tedd ki a logót a blogodra!
2.Köszönd meg a díjat attól akitől kaptad!
3.Írj ki magadról 7 dolgot!
4.Küld tovább 7 írónak(ne felejtsd el belinkelni a blogjukat)!
                       5.Hagyj megjegyzést a blogjukon,hogy meglepetés várja őket!