Közérdekű közlemény!

Sziasztok! Sajnos elérkezett ez a pillanat is.....kezdődik a suli, minden diák rémálma. Mivel én kollégista vagyok, és eléggé meg van szabva hogy mikor hol, és néha a gépet sem vihetem vissza, ezért a fejezetek hétvégén fognak felkerülni. Mindig próbálok majd frissíteni, nem szeretném két hétig húzni frissítés nélkül. Remélem megértitek :)
Örülök, hogy népesedik az olvasótáborom, nem tudjátok elhinni milyen jó érzés mikor látom hogy egy rendszeres olvasóval több van, vagy a lapmegjelenítések száma már túlszárnyalta a 6000-et is. Szeretlek titeket, és remélem a suli ellenére is lesz időtök olvasni :))
puszi, Bia(:

16. fejezet - Miért utálsz ennyire?

Nem bírtam, a féltékenység és a düh győzedelmeskedett a higgadtság felett. Nem akartam elveszteni Őt, akit annyira szeretek. Mert már nem tudtam elképzelni az életemet nélküle. A könnyek marták a torkomat, a fájdalom égetett. Tudtam, ha kisétálnék az ajtómon, akkor nekirontanék Ginának, aminek nem lenne jó vége. De mint általában, most sem a józan ész győzött. Kifutottam a szobám ajtaján, egészen a konyhában álló nőszemélyig.

- Tudom, tudom, hogy te voltál! – ordítottam a képébe – Csak te lehetsz képes ilyet tenni. Miért kellett beszélned vele? Tudom, hogy itt volt, tudom, hogy te mondtál neki valamit Dávidról. Tönkre akarsz tenni…..nem is, már sikerült. Miért kellett beleszólnod az életembe? – a szavak csak törtek fel belőlem, nem foglalkozva semmivel. Mindent a fejéhez vágtam, ami ezzel kapcsolatban eszembe jutott. Fújtattam kettőt, majd vártam a válaszát.

- Rebeka, te miről beszélsz? – játszotta előttem az ártatlant, de észrevettem a ravasz mosolyt a szemében.

- Gina, ne játszd meg magad előttem. Tudom, hogy itt volt – nyugodtabban próbáltam beszélni vele, hát ha úgy hamarabb elárulja magát – most, ebben a pillanatban jött egy sms-esem, amiben Dávidot hozta föl. Mivel én nem beszéltem neki róla, Linda nincs itt, ezért csak te lehettél az.

2 perces csend után, végül bevallott mindent, amin igazán meglepődtem.

- Jó, rendben én mondtam neki, és mutattam egy képet rólatok, mert az az igazság, hogy féltékeny vagyok. Eric iszonyat jó pasi, és nem bírtam volna nézni ahogy enyelegtek. De láttam rajta, hogy nagyon ki van bukva – mondta totál őszintén, én meg nem tudtam, hogy higgyek-e neki, vagy ez valami taktika, és jobb ha óvatos leszek.

- Hát most már nincs okod a féltékenykedésre, mivel Ericnek nincs barátnője – próbáltam nyugodtan mondani, de a pulzusom az egekig szökkent, és a levegővételem is szaporodott. Ez így kimondva még borzalmasabban hangzott, mint a gondolataimban.

- Szakítottatok? – nézett kikerekedett szemekkel, mintha nem tudna róla. Szánalmas volt, de mégis mintha láttam volna benne valamit. Egyik percről a másikra megértő lett, és mintha bűntudata lett volna.

- A tegnapi hívásából arra tudok következtetni – itt elcsuklott a hangom, és éreztem, hogy egy könnycsepp legördül az arcomon. Nem akartam megint sírni, főleg nem Gina előtt, ezért próbáltam nyugodt hangon mondani, ami kevésbé jött össze – igen.

- Gyere, elmegyünk Eric után. Fogunk egy taxit, és beszélsz vele – meglepettségemben azt sem tudtam mitévő legyek. Nagyon kedvesnek tűnt abban a pillanatban, engem meg túl elvakított a szerelem, így belementem. A kezét felém nyújtotta, amit én megfogtam, és kihúzott a bejárati ajtón. Bezárta, majd elrakta a kulcsot. Lefutottunk a lépcsőn, és sikerült is egy taxit fognia. Beültünk, majd Gina a sofőrhöz hajolt, és belesuttogott valamit a fülébe. Gondolom a címet, bár azt nem tudom, honnan tudja. Elindultunk, és mikor Gina rám nézett, mosolyra húzódott a szája. Hirtelen nem tudtam mitől lett ilyen jó kedve. Meghúztam a vállam, és kinéztem az ablakon. Ami azt illeti, ezen a környéken még nem jártam. Egy elhagyatott sikátor szerűségben érkeztünk, és az autó egyszer csak megállt. Gina kiszállt, én meg mentem utána. Végülis, lehet hogy ez a hátsó bejárat. Gondoltam, teljesen megbízva unokanővéremben.

- Rebeka! Oda mennél megnézni, hogy nyitva van-e az? – ujjával egy ajtóra mutatott, ami 3 méterre volt tőlünk.

- Persze! De gyere te is – mondtam, miközben elindultam az említett irányban.

- Én megnézem a másik oldalt, mert nem tudom pontosan melyiken kell bemenni – és elindult a másik irányba. Én haladtam előre, és egyszer csak hallottam, ahogy felbőg a motor. Hátrafordultam, és láttam, hogy annak a taxinak a hangja volt, ami idehozott minket. A hátsó ablak le volt húzva, és egy ismerős fej kandikált ki.

- Viszlát, Rebeka! Lúzer! – intett a kezével Gina, és az autó elrobogott vele. Én futottam utána, egészen a sikátor végéig, de eltűnt a szemem elől, így követni se tudtam volna. A kíntól felnevettem, és a fal mentén a földre roskadtam. Majd mikor leértem, a fájdalomtól és a csalódottságtól sírva fakadtam. Hogy tudtam megbízni benne? Még telefon, pénz és az irataim sem voltak nálam. Megijedtem. Nagyon is. A félelem úrrá lett rajtam, és nem tudtam mitévő legyek. De valamit tennem kellett, mert nem éjszakázhattam egy sikátorban. Úgy döntöttem, megpróbálok hazajutni, annak ellenére, hogy nem nagyon figyeltem az útvonalat mikor idefele jöttünk. Kiléptem a sikátorból, és a város zaja fogadott. A kocsik lézengtek, és pár ember is sétált az utcán, bár már 7 óra körül volt, és besötétedett. Elindultam balra, és úgy véltem felfedezni, hogy valahol a külvárosban lehetek. Kezdtem fázni is, ami miatt csak még rosszabbul éreztem magam. Már jó ideje bolyongtam, de még mindig semmi ismerős nem volt a környékben. Az út másik oldalán egy parkot véltem felfedezni, és egy padot ki is szúrtam magamnak, mert már annyira fájt a lábam, és ki voltam merülve, hogy muszáj volt leülnöm egy kicsit. Átmentem az úton, akadálytalan, hiszen 10 percenként ment el egy-egy autó. Amikor rátértem a parki ösvényre, megcéloztam a kiszemelt padot, és pár lépéssel előtte is voltam. Leültem, a lábaimat fölemeltem, majd vissza le, és nekidőltem a kemény támlának. Behunytam a szemem, és egy pillanatra elfelejtettem minden bánatom. A szél cirógatta az arcomat, és jól éreztem magam. De ez csak rövid ideig tartott az idill, mert a szél felerősödött, én meg egy padon ültem, fogalmam sincs hol, és egyre jobban kezdtem fázni. Az ujjaim elgémberedtek, teljesen átfagyott már a kezem.

Nem tudtam merre menjek, de mennem kellett, mivel nem akartam halálra fagyni. Átsétáltam a parkon, és mikor kiértem, átmentem az úton, a túloldalra, ahol eredetileg is haladtam. A szél nem csillapodott, sőt inkább erősödött, lassan süvített, mint az Északi-sarkon. Én meg egy szál topba, meg egy farmerbe, semmi nélkül sétáltam az ismeretlenbe. Ennyire még életembe nem fáztam. Tudtam, hogy mihamarabb kell találnom valami óvóhelyet, vagy ebben a pillanatban halok meg. Még soha nem játszottam el a gondolattal, hogy mi lenne ha már nem élnék. Maga s halál tulajdonképpen nem riasztott, csak a tudat, hogy többet soha sem láthatom a szeretteimet. Bár ha úgy nézzük, a másvilágra jutás megkönnyebbülés lett volna a számomra, és a többieknek is. Anyám még mindig nem békélt meg a cikk miatt; Linda egyre többször jár el otthonról, hol ott elvileg hozzám jött; Gina egyszerűen utál; Eric pedig hallani se akar rólam. Ezek után ki merné azt mondani nekem, hogy ne adjam fel?

Ahogy ezen gondolkodtam, már a hajam is összeállt, és éreztem, hogy minden porcikámat átjárta a fagy. Vacogni kezdtem, és már egyenesen sem tudtam haladni. Megfordultam, mert egy autó hangját hallottam. Lámpájának a fénye belevilágított a szemembe. Tudtam, hogy nem sok van hátra. Mindjárt elájulok, és lehet hogy fel sem ébredek többé. A kocsi elhajtott mellettem, ügyet sem vetve rólam, majd mikor visszafordultam minden elsötétült….

15. fejezet - Georgina White

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet, ami Gina szemszögéből lesz olvasható. Kis kiengesztelés azért hogy sokáig nem jöttem, és köszönet a több mint 6000 kattintásnak, és 30 rendszeres olvasónak. Komolyan nem hiszem el......nagyon szeretlek titeket <3 :D:D Nagy megtiszteltetés számomra, és öröm, hogy tetszik amit csinálok :)) Köszönöm, hogy vagytok nekem!! :)) <3

Puszi,Bia(: Kellemes olvasást! 

Gina szemszöge:

Mikor Rebeka ajtót nyitott, alig hittem a szememnek. Nagyon megváltozott, és sajnos jó irányba. De nálam még mindig nem szebb, és ezt éreztetni is fogom vele.

- Hát te hogy kerülsz ide? Nem úgy volt, hogy 2-kor ér be a géped? – rontott rám Beky, én meg ügyet sem vetve róla, a házba léptem. Szép lakás, elég otthonos lett, és ezentúl én is itt fogok élni, és vigyázni Rebekára. De mégis mit tehetett ami miatt erre az elhatározásra jutott az anyja? Nem volt hajlandó elmondani, én meg letettem a faggatózásról, de előbb utóbb úgy is rájövök.

Beky a szobámba vezetett, vagyis a szüleiébe, mert kiderült, hogy itt van az egyik barátnője is, aki elfoglalja a vendégszobát. Nagyszerű, mondhatom.

Mivel úgy voltam vele, hogy úgy sem mer semmit sem csinálni Rebeka, ezért rákérdeztem milyen lehetőségeim vannak a városba, az estével kapcsolatban:

- Hát köszi, hogy megmutattad. Na és mit lehet itt csinálni….a városba….mit csinálsz ma este?

- Van egy-két szórakozóhely, de ott van a park, és vannak kávézók is a környéken. Én ma este? Ö…koncertre megyek.

- Ó, mégis milyen koncertre? – kérdeztem tőle, mert nevetségesnek tartottam, hogy már ma este ki akar „szökni”.

- Eric Saade koncertjére – válaszolta nemes egyszerűséggel, én meg legszívesebben kinevettem volna. Pont egy svéd popsztár koncertjére fog elmenni, ami nem valami olcsó mulatság.

- És mégis honnan lenne neked arra pénzed? Gondolom anyukád meg nem vett neked jegyet, mert rosszul viselkedtél – gúnyolódtam vele, de egy részről kíváncsi voltam, hogy mégis hogyan jut el oda, hiszen nem véletlen vágtam rá az „igen”-t a nénikém kérdésére, mivel ha itt vagyok  Svédországba, nagyobb esélyem van arra, hogy összefussak Vele. Igen, hallottam Eric Saaderól, tudom ki ő, ó hogyne tudnám. És elhatároztam, hogy ha csak egy éjszakára is, de az enyém lesz.

Mikor meghallottam, hogy azt mondja Rebeka, Eric a pasija, legszívesebben a képébe röhögtem volna, de elgondolkodtam egy kicsit a dolgon, hogy mi van ha igazat mond. De miért pont vele állt volna le? Ezt a fejéhez is vágtam, ő meg durcásan hátat fordított nekem, de előtte feltétlenül hozzá kellett tennie, hogy most megy készülni. Szánalmas egy csaj, és mekkorát fog koppanni.

Mikor otthagyott, elkezdtem pakolászni a cuccaimat. Azért annyira nem akartam berendezkedni a nagynénémék szobájába, mert csupán 2 hétről van szó, de azért a fontosabb cuccokat előszedtem. Például a szoknyákat és ingeket felakasztottam a szekrénybe, a cipőimet kipakoltam egymás mellé, valamint a fürdős-és sminkcuccaimat a fürdőszobába vittem. Mikor mindennel készen voltam átvettem a ruhám, mert az utazástól eléggé meggyűrődött. Épp a felsőmet vettem le, mikor valaki csengetett. Tudtam, hogy Beky fürdik, ezért biztos nem hallotta meg, ezért a hozzám legközelebb álló topot magamra kaptam, ami eléggé feszült, és nagyon is láttatta a dekoltázsom, de nem érdekelt, az ajtóhoz siettem. Mikor kinyitottam, tágra nyílt szemekkel néztem az előttem álló személyre.

- Szia! Eric vagyok! – mutatkozott be, és az ajtófélfának dőlt. Végigmért, és láttam, hogy egy pillanatra a szemei megállapodnak a melleimen. Nem is lesz olyan nehéz becserkészni. Gondoltam, de a következő kérdése miatt a sikerélményem a képzeletbeli skálámon +10-ről – 10-re csökkent.

- Merre van Beky? – én bárgyús mosollyal ránéztem, az agyam meg kattogott, hogy mivel tudnám tönkretenni eme tökéletes románcot.

- Én Georgina White vagyok, Beky unokanővére – mutatkoztam be neki, természetesen angolul, és ezután jöhetett a kis tervem, ami abban a pillanatban pattant ki a fejemből – nagyon jóba vagyunk, szinte a legjobb barátnőm, és mindent megosztunk egymással. De most azt hiszem, itt az ideje, hogy megtudj valamit. Beky képtelen lenne elmondani, de én magamra vállaltam a tudósító szerepet.

- Te miről beszélsz? – nézett rám értetlenül Eric, és láttam, hogy kezdi elveszteni a fejét.

- Az a helyzet, hogy Rebekának van otthon egy barátja, akivel nagyon szeretik egymást. Tessék – toltam az orra elé a telefonomat, amiben egy kép volt, amint Dávid és Beky épp csókolóznak. Hitetlenül nézte a képet, majd leengedte a kezéből a telefont, és rám nézett, mélyen a szemembe:

- Ez igaz lenne?

- Amint látod… - húztam el a számat. Rá kellett játszanom, vagy sosem hiszi el – igazából, te csak pótlék voltál neki itt, Svédországban. De hidd el, én csak neked akarok jót – közelebb léptem hozzá, és már a folyósón álltunk. Az ajtót behúztam magam mögött, ha esetleg Beky végezne a készülődéssel, akkor se találjon meg minket.

- De én ezt nem tudom elhinni. Én azt éreztem hogy szeret – nézett üres tekintettel maga elé Eric, én meg annyira de annyira megsajnáltam. Valamit ki kellett találnom, hogy lássa meg bennem azt a nőt, aki többet tud adni neki mint Rebeka.

- Nagyon sajnálom, de ez látszat szerelem volt. Beky mindent elmondott nekem, és mikor meghallottam nem jutottam szóhoz. Mondtam is neki, hogy hogy csinálhatott ilyet, méghozzá veled, egy ilyen jó emberrel – mézes-mázasra vettem a figurát, hátha azzal hatok rá.

- Nem is ismersz, honnan tudnád milyen ember vagyok – mondta közömbösen, és tudtam, hogy a gondolatai Rebeka körül forognak.

- Csak úgy gondolom. Figyelj, ha Rebekának sikerült az ujjai köré csavarnia, akkor nagyon beleszerethettél, és eléggé sebezhető vagy most. Én tudok segíteni túllépni ezen. Figyelj, ha bármikor van kedved beszélgetni valakivel, akkor nyugodtan hívhatsz – előkaptam egy tollat, és ráfirkantottam a kezére a telefonszámomat.

- Oh, köszi….de most nekem mennem kell – mondta, rám se nézve, és gyors léptekkel elindult. Meglepetésemre nem a liftet választotta, hanem a lépcső felé vette az irányt.

Hagytam menni, tudtam, ha most utána mennék mindent elrontanék. Rebekával nem akar majd beszélni, ezért semmi esélye sem lesz arra Bekynek, hogy elmagyarázza a dolgokat Ericnek.

Most már csak a hívását kell várnom, és onnan egyenes út vezet az ágyáig.

Díj :))

Amint látjátok, megkaptam első díjamat, amit nagyon szépen köszönök Zsófi K.-nak, Timynek, Sziszaanak és Lexxinek  :)) Nagyon jól esett, hogy rám is gondoltak, és ez egy fajta megtiszteltetés számomra.

7 dolog rólam:

• Nagyon szeretem Eric Saade-t (ki gondolta volna :P)
• Imádom a zenét...hallgatni, és művelni :))
• Szeretek olvasni, nagyon sok kedvenc könyvem van, de a legeslegjobb a Légy jó mindhalálig....örök kedvenc :)
• Szeretek írni. Az igazat megvallva versírással kezdtem, és most az első "komolyabb" írásom ez a blog :)
• Spanyol - és Olaszország minden mennyiségben :D
• Sok hülyeségbe benn vagyok xd, de hát egyszer élünk, nem? :P
• Végül de nem utolsó sorban imádom a barátaimat, az olvasóimat, és örülök, hogy a blog által új embereket ismerhettem meg. Hiszen az írás összeköt, és már ezért érdemes volt belekezdenem ;)

7 blog, akiknek továbbküldöm:

MyDream

Zsófi K.

Myka

Timy

Csillu

Sziszaa

Lexxi

Szabályok:

1.Tedd ki a logót a blogodra!
2.Köszönd meg a díjat attól akitől kaptad!
3.Írj ki magadról 7 dolgot!
4.Küld tovább 7 írónak(ne felejtsd el belinkelni a blogjukat)!

                       5.Hagyj megjegyzést a blogjukon,hogy meglepetés várja őket!

14. fejezet - Üdv, Szörnyella

Sziasztok! Szánom-bánom, hogy csak most tudtam hozni a kövit, de nem tudjátok elképzelni milyen sűrű volt ez a 20.-a környéke. De sikerült ideérnem, és engesztelésként a következő fejezet már holnap felkerül, ami kicsit más lesz mint az eddigiek :)). Remélem a megvárakoztatásért nem vesztettem el az olvasóimat :$ :D. Mert higgyétek el, nagyon szeretlek titeket, és tényleg nagyon bánt, hogy ilyen sokáig nem volt friss.
Köszönöm a több mint 5000 kattintást, aminek nagyon örülök, és a 28 rendszeres olvasót. Ebből azt szűröm le, hogy tetszik amit írok, és ezért igyekszem is a legjobbat nyújtani. Akkor kellemes olvasást! :))

Reggel 9 órakor sikerült felkelnem, és kisétáltam a konyhába. Linda már felöltözve a pultnál ült a kávéját iszogatva.

- Hűha, hogy-hogy fönn vagy ilyen korán? – néztem rá álmosan, egy ásítás kíséretében.

- Beky! Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek itt veled mikor megérkezik a „boszorkány”, de el kell mennem. Majd Eric koncertjén találkozunk – nyomott egy puszit az arcomra, és már ki is viharzott a bejárati ajtón.

- Hű, mi lehet olyan fontos? Főleg egész napos elfoglaltság…. – mondtam ki félhangosan a gondolataimat, aztán inkább a kávéfőző felé fordultam. Szerencsémre volt lefőzve, így csak töltöttem a csészémbe, és elkezdtem kortyolgatni.

Bementem a szobámba, és kerestem valami egyszerű ruhát. A megszokottnál melegebb volt, így egy farmer sortra és egy rózsaszín pántnélküli topra esett a választásom.

Leültem a kanapéra, és bekapcsoltam a TV-t. Valami főzőműsor ment, ami annyira nem kötötte le a figyelmemet, így a távirányító után nyúltam, és elkezdtem nyomkodni. Végül megállapodtam a zenecsatornánál, és úgy voltam vele, ha már úgy sincs semmi dolgom, csinálok valami sütifélét, amiből este tudok vinni Ericnek, és a többieknek is. Nem tehetek róla, megihletett a Baka, laga mat című műsor.

Beslattyogtam a konyhába, és magamra kaptam a kötényemet. Igen, kötényem is van, még a sütögetős korszakomból maradt meg, ami olyan 2 éve volt. Imádtam sütni, szinte mindennap összedobtunk valamit a barátokkal, és néha anyu is besegédkezett.

Előkaptam egy kis szakácskönyvet, amiben megannyi süti receptje pihent arra várva, hogy majd Simon Rebeka egyszer elkészíti őket. Föllapoztam, és megtaláltam az egyik kedvencemet, a 3bit szeletet. Szinte tudtam könyv nélkül is a receptet, de azért nem árt ha ott van ha elakadnék. Épp hogy kimértem a lisztet, mikor csengettek. Pont jókor. Elég bosszús voltam azért, amiért megzavartak, de mikor megpillantottam ki a vendégem, ez a tetőfokára hágott.

- Hát te hogy kerülsz ide? Nem úgy volt, hogy 2-kor ér be a géped? – néztem a vendégemre, aki kicsit se zavartatta magát, és engem félre lökve, maga után húzva kettő nagy, és egy kicsi rózsaszín bőröndjét, betessékelte magát a házba.

- Neked is szia Rebeka! – kezdte flegmán, majd folytatta ugyanabban a hangnemben – az ok pedig az, hogy előbb is volt gépem, gondoltam hamarabb idejövök, hiszen tudtommal vigyáznom kell rád, és anyuci már nincs itthon.

Nagyon nem tetszett nekem, ahogy velem beszélt, de úgy voltam vele, hogy ezt még lenyelem. Tudtam hogy nem változott meg, és hogy nem leszünk puszi-pajtások, de azért lehetne ennél kicsit normálisabb.

- Ja, igen. Hát akkor mivel a vendégszoba foglalt, ezért a szüleim szobájába fogsz aludni. Gyere utánam, ide le tudod pakolni a cuccodat – mondtam neki, miközben az említett helyiség felé vettem az irányt.

- Hát köszi, hogy megmutattad. Na és mit lehet itt csinálni….a városba….mit csinálsz ma este?

- Van egy-két szórakozóhely, de ott van a park, és vannak kávézók is a környéken. Én ma este? Ö.. – gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki, de miért is ne? Hiszen úgysem fogja anyut egyből hívni, mert tudja, hogy akkor azt gondolná róla, hogy felelőtlen, és rosszul végzi a „munkáját,” de Gina ezt nem viselné el, ezért nem fog beleszólni – koncertre megyek.

- Ó, mégis milyen koncertre? – kérdezte gúnnyal teli hangon.

- Eric Saade koncertjére.

- És mégis honnan lenne neked arra pénzed? Gondolom anyukád meg nem vett neked jegyet, mert rosszul viselkedtél.

- Kaptam – próbáltam rövidre és tömörre fogni a válaszaimat, hogy rájöjjön, nincs sok kedvem beszélgetni vele, de hiába. Mindenre kíváncsi volt:

- Vagy úgy. Csak nem a pasid visz el egy koncertre? Csodás randi lesz. Hé, egyáltalán van neked barátod? – majd lenézően végigmért, és gúnyosan felnevetett.

Nekem sem kellett több….egyszerűen nem tehetek róla, ez volt az utolsó csepp a pohárban.

- Igen, képzeld van barátom. Méghozzá Eric – mikor ezt mondtam láttam hogy tátva marad a szája, de hamar visszarendezte a vonásait, és most már hitetlenül nézett rám.

- Na persze. Majd pont egy popsztárnak kellesz – vágta az arcomba, és pofoncsapásként értek a szavai.

- Nem kell elhinned ha nem akarod. De most ha nem haragszol meg bemegyek a szobámba, és lassan nekilátok a készülődésnek, mert hatra jönnek értem – jól megnyomtam a mondat végét, azzal sarkon fordultam, és közepes tempóba a szobámba mentem. Ott viszont kitört belőlem a sírás. Elég érzékeny lélek vagyok, főleg ha ilyen durván szólnak hozzám. Nehéz lesz megszokni, hogy itt van, de ha már így hozta a sors muszáj lesz. Így erőt vettem magamon, beleszippantottam kétszer mélyen a levegőbe, majd megmostam az arcom, és higgadt fejjel leültem az ágyamra, és dobtam egy hátast a puha matracon.

Ránéztem az órára, ami már negyed 6-ot mutatott, így úgy döntöttem, lassan bevágódok a fürdőszobába, és egy fél óra alatt el is készülök. Beálltam a kabinba, és megeresztettem a vizet. Először még hideg volt, de aztán lassan átváltott melegre, majd még melegebbre, és jólesett, ahogy végigfolyik rajtam.

Jó 20 percig biztos áztattam magam, majd megtörölköztem, és belecsavarva magam a törölközőbe, a szekrényem elé léptem valami ruhát keresni az estéhez. Úgy volt, hogy 6-ra jön értem Eric, és az órám 5:40-et mutatott. 20 perc bőven elég lesz felöltözni, és egy egyszerű sminket feldobni magamra. Miközben egy fölsőt kerestem megcsörrent a telefonom. Átmásztam az ágyon, és még idejében fel tudtam venni. Időm sem volt megnézni ki keres, így csak ennyit szóltam bele:

- Haló!

- Köszönöm, hogy kihasználtál. Mindent tudok. Hogy én csak arra kellettem, hogy itt, Svédországba se legyél egyedül, és hogy otthon vár a barátod. Én azt hittem, hogy te más vagy, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem igaz. Nagyon jó színésznő vagy, meg kell hagyni. Én tényleg reménykedtem benne, hogy lehet köztünk valami, de most rendesen összetörted a szívemet. Remélem boldog vagy azzal a David-el, vagy kivel – a vonal másik végén Ő volt, és ahogy ezeket a szavakat mondta, én hitetlenül néztem magam elé. Azt se tudtam miről beszél, egészen addig amíg az utolsó mondatot meg nem hallottam.

- Eric, én…. – épp magyarázkodni akartam, de a válasz egy hosszú búgás volt. Letette.

Én sírva roskadtam az ágyamra, és azt kívántam, bár ne történt volna meg az iménti beszélgetés, és bár én nyitottam volna ajtót neki…

13. fejezet - Vas-szigor

Olyan nagy nyüzsgés még sosem volt nálunk, mint akkor. A lakásba volt anyu, Linda, Eric két gitárosa, Alex, Kevin, valamint Ő és Én. A legboldogabb pillanat lett volna az életembe, ha anyu a döntését már közzé tette volna. Mert az még nem jelent semmit, hogy megvendégeli őket. Izgatottan vártam, mikor kezd bele a mondandójában, és ezt Eric is észrevette rajtam.

- Mi baj? – hajolt oda hozzám, még mindig a kezemet fogva.

- Semmi, csak kíváncsi vagyok anyu mit fog lépni – mondtam, majd ránéztem. Láttam a szemébe, hogy ő is fél egy kicsit.

A nappaliba ültünk le, és a dohányzó asztalra került süti, ropi, üdítő meg minden földi jó. Beszélgettünk egy darabig, de nekem a gondolataim rég nem a táncnál, a zenénél, és egyéb dolgoknál jártak, hanem azon töprengtem, hogy mit találhat ki anyu a címlapos incidens büntetéseként. Mindenre gondoltam, de tényleg. A leggyerekesebbtől, például, hogy dadám lesz, a legbrutálisabbig, hogy rácsokat rak az ablakomra, és szobafogság. Annyira ismertem, hogy tudjam, nem lett elintézve a dolog holmi szerenáddal, és még mindig kétkedve néz Ericre.

Elsőnek Kevin állt fel az asztaltól, hogy menniük kéne próbálni, majd követték a többiek is. Eric is ment velük, én meg kikísértem őket az ajtóig. Mikor a folyósóra értünk, szerelmem a szemembe nézett, és a fülembe súgta:

- Holnap este koncertem lesz. Érted jövök, mondjuk 6-ra. Aztán anyud büntijéről meg majd fejleményt kérek. Szeretlek – figyelmesen végighallgattam, majd megcsókolt, és beszállt a társai mellé a liftbe.

Bementem a házba, ahol Linda a kanapén ült, anyu meg előtte állt, mint aki valami szónoklatra készül. Megszületett a döntés! Gondoltam, és óvakodva lépkedtem a hely felé, ahol a szörnyű hírt fogom hallani. Mikor Linda mellé értem, anya bólintott, hogy üljek le, és belekezdett a beszédébe:

- Nos lányok! Mivel történt egy-két dolog, amiket nem kell részleteznem – ezt inkább nekem címezte, mintsem Lindának – és ami miatt haza kellett utaznom, így rájöttem, hogy nem hagyhatlak egyedül titeket. Ezért arra a döntésre jutottam, hogy még egy családtaggal bővülni fogunk, aki majd vigyázni fog rátok. Holnap érkezik a gépe, de én már ma este visszautazok. Rebeka, örülnék ha kimennétek a repülőtérre az unokanővéredért.

Mivel csak két unokanővérem van, ezért csak Kriszta és Gina jöhetett szóba. Nagyon reménykedtem, hogy nem az utóbbi, mert ő egy hárpia. 25 éves, de úgy váltogatja a pasijait mint a cipőjét, és azt hiszi, hogy ő mindenki fölött uralkodhat. Nem nagyon szívleljük egymást, ezt anyu is tudja. Kriszta a nővére, 28 éves. Vele jobb a viszonyom, de már nagyon rég találkoztunk, és tudtunk beszélgetni. Félve, de feltettem a kérdés anyunak címezve:

- Melyik unokanővérem?

- Georgina – mikor kimondta, csak hüledezve néztem magam elé. A vér is meghűlt bennem. Éreztem, ha idejön minden más lesz. Mert ő mindenbe bele fogja ütni az orrát. Tudtam.

Feldúltan álltam föl a kanapéról, és Lindát magam után húzva a szobámba mentünk.

- Figyelj! Gina egy, egy…..á nem is tudom mi lenne rá a jó szó. Be fog keverni az tuti. Legyél résen, mert akármibe belerángathat, és akár ellenem is fordíthat, mert utál – miközben ezt mondtam, fel-alá járkáltam a szobámba. Majd mikor befejeztem a mondandómat Linda lerántott maga mellé az ágyra, megfogta a vállaimat, és mélyen a szemembe nézett:

- Te vagy a legjobb barátnőm. Soha senki sem fog elválasztani minket egymástól. BFF.

Majd a kezét nyújtotta, és jöhetett a titkos kézfogás. De rég volt ez is, mikor még általános iskolába jártunk. Ha valami jól sikerült, vagy általunk nem szeretett személlyel történt valami vicces dolog, akkor mindig ezt vetettük be. Jót nevettem rajta, és elkezdtünk nosztalgiázni. Felelevenítettük a sulis éveinket. Az első nagy szerelmeket. Arra nagyon emlékszem, hogy Lindával egy házibuliba voltunk. 14 évesek lehettünk, és két srác is ott volt a szomszéd városból. Barátnőmmel egyből kinéztük őket, és sikerült egy-egy táncra is elkapni őket, és még beszélgettünk is velük. Sajnos a buli után nem láttuk őket, és még a nevüket is elfelejtettük megkérdezni. Utólag jót nevettünk ezen is. Aztán középiskolában mindkettőnkre rátalált a szerelem. Én fél évig voltam együtt a fiúval, barátnőm pedig 4 hónapig. A vicces az volt az egészben, hogy mindkettőnk pasiját Dávidnak hívták.

Egészen éjfélig beszélgettünk, annyi minden szóba jött, hogy szinte repült az idő.

Linda átment a szobájába, én meg magamhoz kaptam a telefonom, és gondoltam értesítem Ericet anyu végítéletéről. Gyors bepötyögtem az SMS-t:

Szia Szívem!

Megszületett a döntés. Az unokanővérem, Gina fog ideköltözni…ő fog „vigyázni” ránk. Mindenképp tudunk majd találkozni, csak ki kell valahogy játszanunk. Szeretlek, Beky!

Leraktam a telefont az éjjeli szekrényre, és el is nyomott az álom.

Másnap hajnali 5-kor anyu ébresztett, hogy megy vissza Uppsalaba, úgy hogy elköszönne. Kimásztam az ágyból, adtam neki egy puszit, majd elsorolta, hogy ne felejtsek el kimenni Gináért, viselkedjünk jól, nem akar még egyszer hazajönni és a többi és a többi. Én hallgattam, és csak bólogattam. Nagyon álmos voltam, így mikor anyu kilépett az ajtón egy mosollyal egybekötve intettem neki, majd visszavonultam a pihe-puha ágyikómba. Mielőtt elaludtam volna, megnéztem a telefonomat, de nem jelzett, hogy lett volna új üzenetem, így visszaaludtam.

12. fejezet - O sole mio

Sziasztok! Na hát meghoztam a kövi fejezetet. Először is köszönet Sánta Biának, a fuvolatársamnak, akit imádok <3 és nem mellesleg a fejezet ötletgazdája :), és Ericnek, valamint egyik számának (visszaköszön a fejezetbe), ami ihletet adott. Megmondom őszintén sírva írtam végig a fejezetet. Valahogy a dal hatására előtört belőlem minden....az emlékek, az öröm, a fájdalom. Még az öcsém is elsírta magát, és nekem ott volt végem. Ezért Saade Úr még kapni fog :)) Ahogy most ezt írom, komolyan előbuggyant egy könnycsepp. Nem tudom mire vélni a mostanában előtörő érzelemhullámaimat, de legalább az írásba bele tudom vinni :)) Akkor kellemes olvasást! :) 

U.i.: Ne haragudjatok ezért a hosszú monológért, csak szeretném ha tudnátok, hogy mégis hogy íródott ez a fejezet:)

Puszi, Bia(:

Visszacammogtam a házba, de szó szerint, mint egy mackó. Elnagyoltam a lépteimet, lassítottam a járásomon. Nem akartam szembenézni anyámmal, mert úgy se hinne nekem, és így hogy megtiltotta a találkozást Ericcel, már nem is volt értelme az életemnek. Rájöttem, hogy totálisan belezúgtam. És ugye akit szeretsz azt el kell tudnod engedni. Mivel a találkozás tényleg elképzelhetetlen volt, így azt láttam a legjobbnak, ha írok neki egy SMS-t, amiből mindent meg fog tudni.

Mikor beértem, egyenesen a szobámba vettem az irányt, és a sírásom csak nem akart csillapodni. Sőt, még jobban rákezdtem. A párnába temettem az arcom, és csak folytak a könnyeim. Nem tudtam meddig fekhettem ott, de egyszer csak azt éreztem, hogy valaki a hátamat simogatja. Felnéztem, és a fátyolos tekintetem ellenére ki tudtam venni Linda alakját.

- Beky! Majd valamit kitalálunk. Figyelj, anyud nagyon pipa, de ha lenyugszik tudsz vele beszélni – mondta legnyugodtabb hangján, de engem nem győzött meg.

- Linda, te nem ismered. Jó, oké, a kamerákat csak hirtelen felindulásból mondta, de tuti kitalál valamit, akármit, hogy ha ő elmegy akkor se tudjunk találkozni – pár percig némán ültünk, néha a szipogásom törte meg a csendet, majd elmondtam Lindának a tervemet – írok neki egy SMS-t, és megmondom, hogy ő jobbat érdemel, és nem érdemes rám várnia.

- Beky ne csinálj hülyeséget! Erre semmi szükség….majd.. – de nem tudta befejezni barátnőm a mondatát, mert anyu bejött a szobámba…kopogás nélkül!

- Linda, megtennéd hogy magunkra hagysz egy kicsit – nézett anya a barátnőmre, ő pedig rám, majd kisétált a szobámból.

- Anyu! Miért nem hiszel nekem? – néztem rá fájdalmas tekintettel.

- Kicsim! – simogatta meg a hajam, de elhúztam magam tőle – Én hiszek neked, csak…ne haragudj, de ez az egész annyira kézenfekvő volt.

- Kézenfekvő? – néztem rá kikerekedett szemekkel – Most komolyan….kinek hiszel? Egy szennylapnak, ami a bolhából csinál elefántot, vagy a saját lányodnak, aki tudtommal még soha sem hazudott neked? – ezt kicsit hangosabban mondtam a kelleténél, és láttam anyukám arcán a meglepődöttséget. Igen, tudta, hogy most nagyon is igazam van.

- De biztos bízhatsz ebben az Eric gyerekben? Úgy értem, mikor elmegy tőled nem a következő „áldozatához” siet? – először nem találtam a szavakat, majd hirtelen légszomjam lett.

- Anyu! –förmedtem rá, levegő után kapkodva – Ezt ugye te se gondoltad komolyan? Szeretem Ericet, és ő is engem. Tudom, érted? Érzem. De most már mindegy.

- Én csak jót akarok neked, és sajnálom – majd megölelt, és kisétált a szobámból.

Ennek a beszélgetésnek aztán sok értelme volt. Nem hogy meggyőztem volna, egyáltalán nem javult a helyzet, és a sajnálatával mégis mire megyek? Így erőt vettem magamon, és megírtam a sorsdöntő SMS-t. Megnyitottam az új levél írása menüpontot, és belekezdtem. Már az eleje sem tetszett. Háromszor kezdtem újra, a közepét is többször átírtam, és a végeredmény:

Drága Eric!

Szavakkal leírhatatlanok az érzelmeim. Benned megtaláltam a másik felem. Megmondom őszintén, mikor először találkoztunk, nem gondoltam volna, hogy több is lehet köztünk barátságnál. Aztán végül még is csak úgy hozta a sors, hogy a szerelem győzzön. De a mai incidens után, az hogy találkozzunk szinte lehetetlen. Én szívből szeretlek, ezért is úgy gondolom, hogy neked tovább kell lépned. Nem várhatsz örökké a toronybazárt királylányra.

Ezerszer csókollak: Beky

Kikerestem a telefonkönyvből Eric számát, majd megnyomtam a küldés gombot. Forgott a kis levél a képernyőn, és még lehetőségem volt megszakítani, de úgy éreztem, most már nincs visszaút. A mobilomat kiejtettem a kezemből, és ismét birtoklásba vették a könnyeim a párnámat. Miért annak kell szenvednie aki nem tehet semmiről? Hiszen szegény kispárna olyan ártatlan, és mégis ő kapja a legtöbb fájdalmat. Az élet igazságtalan. De még mennyire, hogy az.

A napom további részét a szobámba töltöttem, és Linda szinte végig ott volt velem. Megmutattam neki az elküldött üzenetet, és kikerekedett szemekkel nézett rám, és megrázta a fejét, mintha valami oltári nagy őrültséget csináltam volna. Szerinte az is volt.

Lassan elérkezett az este, és én még arra se voltam hajlandó, hogy kimenjek vacsorázni. Csak feküdtem, és szép lassan álomba sírtam magam.

Másnap reggel mikor felébredtem 10 óra volt. Kisírt szemekkel, összekuszálódott hajjal, köntösbe sétáltam ki a konyhába. Linda és anyu már ott ültek, és mikor megpillantottak, elhallgattak. Tuti rólam beszéltek.

Láttam, hogy van lefőzve kávé, így öntöttem a csészémbe, majd belekortyoltam. A pultnál ülő két nőszemély az egész műveletemet végigkísérte a tekintetével. Értetlenül rájuk néztem, majd felhörpintettem a maradék kávémat is. Visszavonultam a szobámba, és egyenesen a fürdőbe vettem az irányt. Úgy éreztem egy forró fürdő most nagyon jól esne. Megengedtem a vizet, és néztem, ahogy egyre jobban megtelik a kád. Liliom illatú habfürdőt öntöttem bele, és mikor beleszippantottam a levegőbe, éreztem az aromáját. Elzártam a csapot, és elmerültem a forró vízbe. Kicsit égetett, és a bőröm is piros lett tőle, de egy kis idő után megszoktam. Elfeküdtem a kádban, és lehunytam a szemem. Az utóbbi két napba annyi feszültség gyülemlett össze bennem, hogy a sírás még jól is jött. Esküszöm, kiszáradtak a könnycsatornáim. De most nem akartam gondolkodni.

Mikor már a bőrömet kiszívta a víz, és úgy néztek ki a kezeim meg a lábfejem mint a nagymamámé, úgy döntöttem itt az ideje megfosztani magam a semmittevéstől. Kiszálltam a kádból, leeresztettem a vizet, és a puha törölközőmmel áttöröltem a testem, hogy fölszívja az apró vízcseppeket. Magamra kaptam egy normális ruhát, mert nem akartam egész nap pizsamába flangálni, habár a nap nagy részét úgy is a szobámba fogom tölteni. Így hát egy szürke farmert vettem föl a kedvenc pólómmal, ami világoskék és egy maci van az elején, aki szívecskét tart a kezében. Egy számmal nagyobb méretű, így kicsit lógott rajtam, de otthonra tökéletesen megfelel. Hisz’ úgy sem mehetek sehova.

Az egész délelőtt szó nélkül telt. Lindának el kellett mennie valahova, így jobbnak láttam ha a szobámba vonulok.

Délután 3 körül hallottam hogy a bejárat ajtót kinyitották. Majd nem sokkal később barátnőm viharzott be a szobámba.

- Szia! Mi ez a pörgés? – néztem rá kíváncsian.

- Szia! Ja, semmi. Csak…á hallod, komolyan mondom mintha Ericet láttam volna a ház körül mielőtt bejöttem.

- Biztos csak rémeket látsz. Mit keresne itt, mikor ő is tudja hogy…. – de nem fejeztem be a mondatom, mert elcsuklott a hangom.

- Ha szeret akkor harcolni fog. Hidd el! – nézett rám Linda, és halál komolyan mondta amit mondott. Miután kiment, ez a két mondat visszhangzott a fejembe.

Egész nap nem ettem, és nem ittam semmit, leszámítva a reggeli kávét, így úgy gondoltam főzök magamnak egy jó forró teát. Kiléptem a szobámból (ma másodszor) és a konyha felé indultam. Anyu a nappaliban a TV előtt ült, és telefonált, Linda mellette, és a TV-t nézte. Én elkészítettem a citromos teát, és odasétáltam a barátnőm mellé, de nem ültem le, csak megálltam. Szokás szerint zene csatornát nézett, de hiába vártam, nem jelent meg a képernyőn Ő. Mivel nem szóltak egy szót se, úgy döntöttem visszasétálok a birodalmamba. Azt legalább nem tudja elvenni tőlem senki. Épp megfordultam, mikor az erkély ajtón egy csattanást hallottunk. Mind a hárman odanéztünk, de nem láttunk semmit. Mivel ők tétlenül ültek, én odasétáltam, leguggoltam, és megnéztem, hogy megsérült-e az üveg. Szerencsére még meg se karcolta a kő. Mikor készültem felállni, újabb kavics hallatott hangot, amint becsapódott az ablaküvegbe. Ez sem okozott kárt, de már kíváncsi voltam, ki lehet az aki ezt viccesnek találja, és így szórakozik.

Kinyitottam az ajtót, és egy gitárakkord csendült fel, majd egy ismerős énekhang társult hozzá. Közelebb léptem a korláthoz, és mikor lenéztem, nem akartam hinni a szememnek. Két széken két gitáros srác ült, közöttük Kevin és Alex, Eric táncosai, és kicsivel előttük Ő. Mikor megpillantott az erkélyen, elmosolyodott, és teljes beleéléssel énekelte az It’s like that with you című számát. 

A szövege teljesen elragadott, és ahogy előadta. Csak bámultam, és éreztem ahogy az első könnycsepp legördül az arcomon. A zene hallatára Linda és anyu is az erkélyre sétált, és mikor meglátták mitől érzékenyültem el ennyire, barátnőm átölelt, anyám pedig meglepetten nézett. Ránéztem, és egy apró bólintással felelt a fel nem tett kérdésemre. Visszasétáltam a lakásba, és hallottam, hogy elhalkul a zene, majd visszanéztem, és láttam ahogy Linda integet Ericnek, hogy folytassa. Ahogy voltam lesiettem a lépcsőn, ki a lakástömbből, és egyenesen hozzá. Mikor megpillantott odaintett magához, és szorosan átölelt. A dalt folytatta, mélyen a szemembe nézve énekelt, én pedig nem bírtam tovább. Elkezdtem a sírást, de most nem a szomorúságtól, hanem a boldogságtól. Még jobban magához szorított, és megemelte a fejem. Ujjával finoman letörölte a könnyeket az orcámról, közelebb hajolt, és pillanatok alatt csókba forrtunk össze. Majd elhajolt tőlem, hogy a dal utolsó sorát el tudja énekelni…..nekem. A szám végén a nyakába ugrottam, ő pedig megpörgetett. Csókkal jutalmaztam ezt a csodás előadást, és miközben mi elvoltunk egymással, a közönség üdvrivalgásba tört ki. Észre se vettük, hogy pár járókelő megállt, és hallgatta a nekem adott szerenádot. Fölnéztem, és anyu tekintetét kerestem. Intett, hogy menjünk föl. A szívem mélyén már ujjongtam, de nem akartam előre inni a medve bőrére. Eric szólt a fiúknak, hogy menjenek előre, mi is mindjárt követjük őket. Majd mikor a srácok beléptek a lakásba, a Don Juanom felém fordult:

- Beky! Én tiszta szívemből szeretlek – minden szót kihangsúlyozott, és én szárnyakat kaptam. Teljesen elfedte szemem a rózsaszín köd, és nem akartam, hogy a pillanatnak vége legyen.

- Eric! Én tiszta szívemből szeretlek – ismételtem meg amit ő mondott, és ez egy igazi vallomás volt. Mintha egy esküt tettünk volna le. Megcsókoltuk egymást, és kéz a kézben besétáltunk a lakásba.

11. fejezet - Ajjajj

Sziasztok! Meg kell mondjam nem a legjobb fejezet lett, de valahogy mostanában ihlet-hiányban szenvedek :S A késés oka pedig az, hogy barátnőimmel voltam :) De sikerült meghoznom, úgy hogy kellemes olvasást! :))

Reggel mikor felébredtem Eric még aludt, és nem is akartam felébreszteni. Kicsusszantam a szobából, és halkan behúztam magam mögött az ajtót. A konyhában már ott ült Linda, elég komolya arccal. Azt hittem, hogy csak hülyéskedik, de mikor felém nézett, még akkor is olyan fancsali képet vágott.

- Citromba haraptál? – próbáltam elhülyülni a dolgot, de nem nevetett velem – Mi történt?

- Hidd el, jobb ha nem tudod – mondta, és leszegte a tekintetét. Te jó ég. Mi lehet ami ennyire lelombozza?

- De tudni akarom, mert rólad van szó, és szeretnék segíteni – léptem közelebb hozzá, és megsimogattam a hátát.

- Csak az a baj, hogy rólad van szó, és ha ezt a szüleid meglátják, mivel ez egy nemzetközi újság, a legkedveltebb napilap egész Svédországban, és ha felismernek, akkor….akkor neked véged – fogalmam sem volt, hogy miről beszél, nem mellesleg elhadarta az egészet és megijesztett, főleg az utolsó szó. Véged. Vajon ez meg mit jelenthet? Nagyon furdalta már az oldalamat a kíváncsiság. Épp szólásra nyitottam volna a számat, mikor anyu-anyu?-berontott az ajtón.

- Ez felháborító. Egyszerűen nem tudom, nem is akarom elhinni. Rebeka, hogy tehetted ezt? Megígérted, hogy jó leszel. Erre mihelyt üres a ház, már popsztárokkal….hadd ne mondjam mit művelsz – söpört végig anyukám a dühtől lángoló fejjel, és szikrákat dobáló szemekkel a nappalin, valamint végigkiabálta az egész mondandóját.

- Mi? Csak én nem értem miről van szó? – néztem értetlenül, hol Lindára, hol anyura. A barátnőm, csak megrázta a fejét, és lesütötte szemeit, anya meg kétkedő tekintettel rám nézett.

- Hogy nem tudod miről beszélek? Rebeka, nagyot csalódtam benned– így még sosem láttam. Amilyen hanglejtéssel mondta….mint a bíróságon a vádlott, aki valami halálos bűnt követett el, és a bíró kérdőre vonja.

Linda a kezembe nyomott egy aznapi napilapot, aztán megláttam mi is a bűnöm. Először nem hittem a szememnek, aztán kihullott az újság a kezemből, és ledermedtem. Úgy álltam ott, mint egy kőszobor, és nem találtam a szavakat.

A  Dagens Nyheter címlapján egy hatalmas kép, amin Eric és én vagyunk. Mindkettőnkön csak egy törölköző, és elég félreérthető pózban fekszünk a kanapén. Teljesen felismerhetőek vagyunk rajta….jó munkát végzett a fotós az biztos.

A düh, a csalódottság és a félelem kavarogtak bennem, hol az egyik, hol a másik tört jobban a felszínre. Aztán sikerült kinyögnöm egy mondatot:

- De nem is történt semmi.

- Igen, és ezt el is higgyem. Rebeka, tudom hogy nem vagy már kislány, de ez akkor is felháborító. És egy újság, nagyon is népszerű újság főoldaláról kell megtudnom, hogy a lányom… - a kezét maga elé emelte, majd elfordította a fejét – még mindig nem tudom elhinni.

Anyát soha életembe nem láttam ennyire csalódottnak. A düh amivel a házba rontott kicsit kezdett csillapodni, de csak pár másodpercre, mert abban a pillanatban valaki kilépett a szobámból.

- Mi történik? – kérdezte Eric álmos fejjel, meztelen felsőtesttel. Na már csak ez hiányzott.

- Te, te vagy az a popsztár….az az Eric Saade…te, te vagy aki a lányommal…. – de nem fejezte be anyu a mondatot. Mindenki tudta mire gondol. Linda rám nézett, én pedig megráztam a fejem. Sejtettem, hogy ő se hitte el először hogy nem történt semmi, de a néma válaszomra bólintott, és tudtam, hogy tudja, hogy igazat mondok.

- Ó, üdv Mrs. Simon – én megráztam a fejem, hogy nem ez az alkalom, hogy megismerjék egymást, ezért Eric komolyabbra fordította a szót – én szeretem a lányát, és az életemre esküszöm, hogy nem történt semmi.

- Igen, erről árulkodik az is, hogy most itt vagy, és a svéd napilap is – ezt már üvöltötte anyu. Fogadni mernék, hogy a szomszédok most elég bosszúsak.

Közelebb mentem hozzájuk, és próbáltam javítani a helyzeten, ami nem jött össze.

- Anyu! Én szeretem Ericet, és hidd el nem történt semmi. Én még nem is vagyok rá felkészülve, és ezt ő is megérti. Nem olyan srác mint a legtöbb. Bízz bennem…bennünk egy kicsit.

- Nem olyan…igen, főleg hogy egy popikon. Rebeka a sztárok mind csak azt akarják.

- Ő nem…..anyu az istenért, ugyan olyan ember mint te vagy én.

- Rebeka, azt hiszem ez így nem mehet tovább. Még két napig itthon leszek. Az alatt beszereltetek egy kamerát a bejárati ajtóhoz, és az erkélyhez. Ha én elmentem azután sem teheted ki a lábad a lakásból, és ide se jöhet senki - én csak álltam Eric mellett, és nem akartam elhinni amit anyu mond. Éreztem, hogy ha még egy szót szól, el fog törni a mécses. Nem gondoltam, hogy lehet rosszabb, és mégis:

- És most fiatalember – fordult Erichez – tűnj el a házamból.

Először csak kikerekedett szemekkel néztem, aztán zokogásba kezdtem. A mellkasára hajtottam a fejem, és szorosan átöleltem. Ő is így tett, és próbált csitítgatni, sikertelenül. Szó nélkül bement a szobámba, magára vette a pólóját és a kabátját, majd a kezébe vette a sporttáskáját. Anyura nézett, utána Lindára, és búcsúzóul csak ennyit mondott:

- Viszlát!

Anyám elégedett arccal nézett utána, Linda pedig csodálkozva. Én Eric után futottam, és a lift előtt utol is értem.

- Hát el se köszönsz? – kérdeztem két szipogással egybekötve.

- Nem akartam tovább feszíteni a hurkot – elmosolyodott, utána magához húzott, és megcsókolt. De ez a csók más volt mint a többi….tele volt félelemmel, csalódottsággal, féltéssel és szeretettel. A szememből folytak a könnyek, és megpillantottam Eric szeme sarkában is egy könnycseppet. Megsimogattam az arcát, és még utoljára átöleltem. Mielőtt belépett a liftbe megcsókolt, és ennyit mondott: Jag älskar dig.

10. fejezet - Ő és Én egyenlő Mi

Hirtelen elengedett, és kezei a derekamra tévedtek, majd kicsit lejjebb, a fenekemen megpihentek. Még mindig a szemembe nézett, nem vette le rólam a tekintetét. Én a mutatóujjamat végigfuttattam a hasán, alulról felfelé, és átöleltem a nyakát. Ezt jelzésnek vette, és arcával egyre csak közeledett, míg nem az ajkunk összeért. Csókja édes volt, és szenvedélyes. Az ajkai puhák, és nyelvével gyengéden játszadozott.

Így álltunk ott jó pár percig, mikor ismét hasogató fájdalmat éreztem a fejembe. Elkaptam az arcom, és lazán a halántékomat kezdtem masszírozni.

- Jól vagy? – nézett rám Eric aggódó tekintettel.

- Persze, csak kicsit fáj a fejem. Azt hiszem egy kis koffeinre van szükségem – mondtam, majd hozzátettem – te is kérsz?

- Nem, köszi, én nem kávézok – mondta a kezét maga elé emelve.

- Akkor egy pillanat, addig menj be a nappaliba.

Ő elindult, én pedig elindítottam a kávéfőzőt. Néztem, ahogy lassan, majd egyre gyorsabban csöpög le a nedű. Mikor végzett egy csészébe kiöntöttem, és kis tejet adtam hozzá, meg édesítőt. Mielőtt még Erichez indultam volna, megkérdeztem tőle:

- Te kérsz valamit inni?

- Nem, most nem vagyok szomjas.

Meghúztam a vállam, és csészével a kezembe letelepedtem Eric mellé. Magához húzott, és átölelt, majd egy puszit nyomott a homlokomra, én meg szürcsöltem egyet a kávémból. Mikor megittam, el akartam indulni a konyha felé, de valaki visszatartott. Épp föl szerettem volna állni, mikor ő visszarántott maga mellé, kivette a csészét a kezemből, az asztalra rakta, és megcsókolt. Megfogta a nyakam, a testét az enyémhez simította, majd lazán hátra döntött. Elkezdte csókolgatni a nyakam, majd az ajkamhoz ért, és szenvedélyes csókolózásba kezdtünk. Bár kiszabadultam Eric szájának „rabságából”, még mindig fölöttem feküdt, és csak nézett, csibészes mosollyal az arcán. Tudtam mit szeretne, de én még nem voltam kész rá. Még csak pár napja ismerjük egymást, és én még nem tudtam magam átadni neki teljes mértékben. Igen, szerettem, nagyon is, de nekem még korai lett volna, hogy eggyé váljunk.

- Azt hiszem, fel kellene öltöznünk – mondtam, de egy csókkal belém fojtotta a szót.

A fülemhez hajolt, és belesuttogta:

- Kívánlak.

E szó hallatára elöntött a melegség, és egy fajta bizsergés járta át a testem. De tudtam, hogy nem lehet. Az egyik ok, hogy én még nem voltam felkészülve rá, a másik pedig, hogy bármelyik pillanatban betoppanhat Linda. Igaz, hogy csak estére ígérkezett, de ő kiszámíthatatlan.

- Eric! – megfogtam a vállát, és magam előtt tolva felültünk – Nekem ez így….túl….gyors.

A fiú arcát fürkésztem, hátha ki tudok valamit olvasni a szeméből, de a válasza egy csábos mosoly volt, és egy finom, puha csók.

- Ne haragudj! Csak…ha tudnád milyen csábító a helyzet – mondta egy zavart mosollyal egybekötve, majd gyengéden átölelt – megértelek, és nem foglak siettetni.

- Ez nagyon sokat jelent nekem – öleltem vissza, majd hozzátettem, hogy ideje lenne tényleg fölöltöznünk, ha nem akarunk egész nap törölközőbe csavarva futkosni. Eric fölkapta a nappaliba heverő sporttáskáját, amiben volt váltóruhája, és beiszkolt a fürdőmbe, én meg addig kerestem magamnak valami ruhát. Először is a fiókomból előkaptam egy bugyit és egy melltartót, majd a szekrény elé léptem, és előhalásztam egy világoskék farmert, és egy fehér topot. Gondoltam, Eric nem végez olyan gyorsan, így a törölköző alatt fölhúztam a fehérnemű alsó részét, majd háttal állva a fürdő ajtónak felső részét is sikerült magamra kapnom. Ekkor már ledobtam az engem addig takaró anyagot. Épp a nadrágom cipzárját húztam föl, mikor egy köhintést hallottam magam mögött. Automatikusan megfordultam, és csak akkor jutott eszembe, hogy melltartóba vagyok, mikor már Ericcel szembe találtam magam.

- És így álljak ellen neked? – kérdezte huncut mosollyal az arcán, feltűnően végigmérve.

- Na, fordulj el – mondtam, és már nyúltam is a póló után. Naná, hogy nem fordult el, hiába mondtam neki. Így sietve magamra vettem a topot. Elsétáltam mellette, lazán meglökve a vállát, és a fürdőbe első utam a tükör elé vezetett. Belenéztem, és láttam, hogy ajkaim még mindig meg vannak duzzadva, és az orcám piros színben pompázik. Miközben szemügyre vettem magam, egy hang így szólt:

- Szép vagy.

A hang tulajdonosa az ajtófélfának támaszkodva állt, egy fekete térdig érő nadrágot viselt, egy lila fölsővel.

- Nézd mit műveltél velem – mutattam viccesen a számra, mire odajött, és amilyen gyengén csak lehet, ajkát az ajkamra helyezte.

Copfba kötöttem a hajam, és Ericet kézen ragadva kisétáltunk a konyhába. Ahogy drága barátnőm mondta, a palacsinta benn pihent a hűtőbe, arra várva, hogy egy ilyen mohó, palacsintaimádó lány rávesse magát. Gyors előkaptam az imádott ételt, és két kistányért a pultra helyeztem. Eric beleült a bárszékbe, ami az én kedvenc helyem volt, amit szóvá is tettem:

- Hé, az az én helyem – mondtam mosolyogva, és gyengéden meglöktem.

- Már pedig én nem megyek innen sehova – mondta mosolyogva, fölemelt arccal, mint ha ő lenne a kiskirály. Hát jó. Nekem se kellett több, megkapaszkodtam a vállába, és beleültem az ölébe – na látod, ez így tökéletes.

Elkezdtünk falatozni, és a végén már egy kis szórakozás is belefért. Egyszer én etettem Ericet, majd ő engem. Aztán a palacsinta egyik felét ő kezdte elfogyasztani, a másikat meg én, és a végén összeért a szánk.

Egy darabig még fenn voltunk, de annyira lefárasztott a reggeli futkosás, és az előző késő esti beszélgetés, így elérkezettnek láttuk a lefekvés idejét. Linda még nem ért haza, amit furcsálltam is, de különösebben nem foglalkoztam vele. Nem akartam hívogatni, azzal csak zavarnám, ha olyan fontos dolga van.

A szobámba vonultam, és akkor esett le, hogy Eric mögöttem kullog, és arra vár, hogy megmutassam neki, hol tud elaludni. Gyors végig futtattam az agyam. A szüleim szobájába azért mégse aludhat, Linda bármelyik pillanatba hazaérhet, így csak egy helyre tudtam gondolni.

- Nappali? – mondtam, ami inkább hangzott egy kérdésnek.

Eric először csodálkozva, majd bociszemekkel rám nézett. Akkor már eszembe jutott egy másik megoldás is, ami gondolom jobban tetszene neki.

- Vagy pedig mellettem….DE nincs nyuka-piszka – mondtam, mire mindketten felnevettünk.

Bemásztam a puha ágyikómba, és Eric is ugyan úgy tett. Ahogy ott feküdtünk, és elvesztünk egymás tekintetébe, azon gondolkodtam, hogy milyen szerencsés vagyok. Szerencsés, mert valljuk be, sok lány álmodik arról, hogy Eric Saade mellett hajtsa álomra a fejét. De nem csak ez. A hangsúly itt nem azon van, hogy egy popsztár,  hanem hogy végre találtam valakit, akire ha ránézek elönt a boldogság, és tudom, hogy ő az enyém, és hogy nem választhat el minket már semmi. Ez az, ami igazán örömmel tölt el. 

A tudat, hogy ő és én már mi lettünk.

9. fejezet - Pech vagy szerencse?

Sziasztok! Ne haragudjatok a késésért, csak tegnap egész nap nem voltam itthon, a szombatom meg elég érdekes volt. A lényeg, hogy minden összejött, a kedvem sem volt a legjobb, ezáltal ihlet sem jött, de itt a kárpótlás, egy kicsit hosszabb fejezettel :) Még egyszer bocsánat a késésért, de remélem nem vette el a kedveteket a látogatástól :)
Kellemes olvasást!

Reggel, mikor fölébredtem, valaki a hajammal játszadozott. Egy fiú mellkasán pihentem, egyik kezem a feszes mellizmán volt, a másikkal átöleltem a nyakát. Az egyik lába a két lábam között volt, és úgy éreztem a nyakamat meg sem tudom mozdítani, annyira begörcsölt. Majd egy határozott mozdulattal sikerült megemelnem a fejem, így szembesültem vele, hogy az előző éjszaka tényleg nem álom volt. Egy ragyogó barna szempárba ütköztem, aminek a tulajdonosa pajkos mosolyt küldött felém.

- Jól aludtál? – majd egy szájra puszival köszöntött.

- Ami azt illeti… - húztam el a számat – na jó, csak ugratlak. Ki ne aludt volna jól ilyen erős karokba zárva?

- Teljesen egyetértek – mondta, miközben felemelte a kezét. Mint az erőművészek befeszítette, és kirajzolódott bicepszének minden egyes izma, majd elnevette magát.

- És te hogy aludtál? – kérdeztem, még mindig rajta fekve.

- Ami azt illeti…. – eljátszotta, amit én – nagyon jól – mondta, miközben közelebb húzott magához egy csókot „követelve”. Majd lemásztam róla, és ő is felállt. Nyújtóztam egyet, amit ő ki is használt, és megcsikizte az oldalam.

- Ne, nagyon csikis vagyok – mondtam nevetve.

- Akkor még jobb – kacsintott egyet, és tovább folytatta a „kínzásomat”. Én meg csak nevettem, ő meg azon kacagott nagyokat, hogy én hogyan nevetek.

- De lassan mennünk kéne – zökkentettem ki magunkat a szórakozásból – Linda már biztos halálra izgulta magát. Nem is beszélve rólad. Már tuti mindenki téged keres.

- És ha én itt akarok maradni? Veled? – karolt át hátulról, és súgta a fülembe.

- Eric! – fordultam meg, és néztem rá szúrós szemekkel, amire a válasza egy szájra puszi volt.

- Hát jó. Már 9 óra, úgy hogy tuti kinyitották az arénát – adta meg magát, miközben ránézett az órájára. Magára kapta a pólóját, én meg a cipőmet, aminek még mindig lefegett a sarka, és kiléptünk az ajtón. Óvatosan kisétáltunk a nagy előtérbe, és akkor észrevettük, hogy a bejáratnál minimum 10 fotós, újságíró áll, ezért Eric hirtelen visszarántott egy fal mögé. Másodpercek múlva megcsörrent a telefonja.

- Na nézzenek oda. Van térerő. Ezt most muszáj felvennem – az első két mondatot inkább csak úgy magának szánta, de az utolsót nekem címezte. Én bólintottam, és már bele is szólt a telefonba, természetesen svédül. Pár percig tartott a hívás, de közben Ericen a düh, a felháborodottság, és a megkönnyebbülés hullámai is átsöpörtek. Egy-két szónál fölemelte a hangját, de aztán egyből lejjebb vette a hangerőt. Láttam rajta, hogy nagyon ki van bukva, és mikor letette a telefont, félve fordultam felé:

- Nagy a baj?

- Még hogy nagy? Óriási. Az újságírók fülébe jutott, hogy tegnap este nem mentem el innen, és naná, hogy kombinálni kezdtek. „Persze egy lánnyal volt, akiről nem tudunk semmit.” Ezért ma reggelre idejöttek, hogy hátha lencsevégre kapnak minket, és akkor mehet szalagcímnek, hogy Eric Saadenak új barátnője van – mondta feldúltan, majd leült mellém, és tenyerébe temette az arcát. Én meg csak néztem, tágra nyílt szemekkel, mert még soha sem láttam ilyennek. Sőt, még senkit sem láttam ennyire feldúltnak. És ekkor arcon ütött a felismerés: ez mind az én hibám. Ha akkor nem futottam volna el a mosdóba, nem tudtak volna bezárni, és Eric mehetett volna haza, és ma nem üldöznék az újságírók, a magánéletével kapcsolatos szaftos pletykák miatt. Ha bármi történik, én leszek érte a felelős.

- Ez az én hibám – mondtam elhaló hangon, magam elé nézve, mert lehet, hogy abban a pillanatban tettem tönkre egy popsztár életét. Legalábbis ami a magánéletét illeti.

- Ne butáskodj – fordult felém, és mélyen a szemembe nézett – én örülök, hogy tegnap bezártak minket. Örülök, mert megismerhettelek. Például megtudtam, hogy pár éve még fogszabályzós voltál – próbálta elviccelni, amin én önkétlenül elmosolyodtam, majd folytatta – csak, csak nem akarom hogy belekeverjenek, hogy újságok címlapján legyél, és ezzel megváltozzon az életed. Én már hozzászoktam, de ilyen helyzetbe még soha sem voltam, és ez kicsit…..vagyis nem magam miatt aggódok legfőképp, hanem miattad.

Először nem találtam a szavakat, majd a legésszerűbb kérdést tettem fel:

- És most mi tévők legyünk?

- Tom hívott, a menedzserem, és azt mondta, hogy a házamnál, nála, és itt az aréna előtt is nyüzsögnek a TV-sek és az újságírók. Viszont most a hátsó ajtón ki tudunk menni, és téged hazaviszlek. Oké? – kérdezte, én meg csak bólintottam. Tényleg elég bizarr volt a helyzet, hogy szó szerint menekülnie kell a paparazzik ellen.

Végigmentünk a folyósón, és kijutottunk a VIP parkolóhoz. Gyors beültünk a már jól ismert BMW-be, és ahogy Eric elfordította a kulcsot, felbőgött a motor. Kitolatott, és rákanyarodtunk a főútra. Magamban azon imádkoztam, hogy ne vegyen észre minket senki.

- Valami eldugottabb helyre kéne leparkolnom, ahol nem látják meg a kocsimat – mondta, mikor már a lakásomhoz közeledtünk, és minden második másodpercben a visszapillantó tükröt leste.

- Itt van egy bevásárlóközpont, ez alatt van egy parkoló. Innen már csak kis sétára lakom – és kimutattam az ablakon, az említett épület irányába mutatva. Eric bólintott, és leeresztette az autót az enyhe lejtőn, és már ott is voltunk a föld alatti parkolóházba. Még ezen belül is egy sötétebb zugba irányította a „fekete óriást”, és mielőtt leállította volna a motort, megszólalt.

- Nagyon, nagyon sajnálom – lehelte a szavakat maga elé, rám se nézve. Ez megijesztett.

- Nem te tehetsz róla – és kezemet a felkarjára tettem – és most te hova mész?

- Nem tudom.

- Gyere fel hozzám. Amíg a kedélyek nem csillapodnak, nyugodtan nálunk lehetsz – mondtam, és óvatosan rámosolyogtam.

- Valóban? Az tényleg jó lenne – mondta, és amióta autóba ültünk, ez volt az első pillanat, amikor rám nézett. A reggelhez képest annyira más volt.

Észrevétlenül sikerült bejutnunk a lakásba, és Ericet a nappaliba invitáltam, miközben Linda után kutattam, de sehol sem találtam. Aztán a konyhapulton találtam egy cetlit:

Szia Beky! Ma reggel hívott Alex, hogy Eric előző este eltűnt, és kiderült, hogy egy lánnyal bezárták az arénába. Nem azért, de nagyon remélem, hogy te vagy az, mert akkor legalább tudom, hogy megvagy. Ha hazajutsz, találsz kaját a hűtőbe. Palacsinta, a kedvenced J Nekem el kellett mennem, valószínű, hogy csak este érek haza. Ha tudsz, hívj. Szeretlek, Linda.

Miközben olvastam, egy könnycsepp gördült le az arcomon. Tudtam, hogy Linda nem az az érzelmes fajta, és ismertem már annyira, hogy tudjam, hogy fejezi ki szeretetét, és aggodalmát. Kétségkívül, ez a pár sor, és a palacsinta. Igen, ő a legjobb barátnő a világon.

- Mi a baj? – lépett hozzám Eric. Valószínűleg elméláztam, és így, hogy közelebb lépett, észre vehette az arcomon lefolyó kis patakot, ami még nem ment át sírásba, de akkor is tanúskodott arról, hogy valami történt. 

- Csak Linda – mondtam, és meglegyintettem előtte a papírt – aggódott, úgy hogy most föl kell hívnom.

- Persze, én is felhívom Tomot, meg Alexet, hogy biztonságba vagyok – majd egy mosolyt küldött felém, és ő leült az egyik bárszékre, én meg bementem a szobámba telefonálni.

Egy csörgés, kettő csörgés, három csörgés….Miért nem veszi fel? Gondolkoztam, mikor is megszólalt az általam jól ismert hang a telefonba.

- Rebeka. Te jó ég! Hát életben vagy – ez volt részéről a köszönés, de éreztem, hogy megkönnyebbült.

- Szia Linda! Igen, élek, és nemrég értem haza. Jól következtettél, én voltam az a lány.

- Ó, nem mondod….és történt valami? – kérdezte izgalommal teli hangon.

- Ugyan, minek képzelsz engem… - mondtam neki, felháborodottan, de a végét sikerült elnevetnem – igazából, hát, hogy is mondjam…jajj, ez annyira nem telefontéma.

- Azt ne mond, hogy megcsókolt? – kérdezte barátnőm, és sikítozásba kezdett.

- Ha azt mondom igen… - de nem tudtam befejezni a mondatot, mert újabb sikítozás szakított félbe.

- Úristen! Hát ez óriási. Figyelj, de most mennem kell. Akkor este megyek. Szeretlek, puszi.

- Én is, puszi.

Kicsit furcsálltam, hogy ilyen gyorsan leráz, de már nem volt időm megkérdezni, hogy milyen dolga van. Kisétáltam, és láttam, hogy Eric is végzett a telefonálással.

- Minden oké? – kérdezte, mikor megpillantott.

- Persze. Linda örül, hogy életben vagyok, és mondta, hogy csak este jön. És nálad mi a helyzet?

- Alexnek beindult a fantáziája, már ha érted mire gondolok – mondta sejtelmesen, amin én is elmosolyodtam. Igen, Alex. Volt már szerencsém találkozni vele, és határozottan illik rá a „rossz az aki rosszra gondol, de hülye aki nem” közmondás – a menedzserem pedig, hát azt mondta, hogy ma már semmiképp se menjek ki az utcára, és ha lehet…szóval, itt aludhatnék? – megvakarta a fejét, és megláttam a zavartságot a mosolyába.

- Semmi akadálya – mondtam mosolyogva, és láttam rajta, hogy megkönnyebbül.

- Köszönöm – nagyot sóhajtott, közelebb lépett hozzám, és átölelt. Viszonoztam az ölelését, és a fülembe súgta – te vagy a legjobb dolog, ami velem valaha is történt.

Ezen elpirultam. A fejét az arcom elé emelte, és közelebb hajolt hozzám, de én nem éreztem ezt megfelelő pillanatnak, ezért hátrébb húztam a fejem, és zavartan megszólaltam:

- Ööö, azt hiszem én elmegyek lezuhanyozni.

- Oké…esetleg valahol én is megejthetném? – kérdezte kicsi szomorúsággal a hangjába, gondolom, az előző szituáció miatt.

- Persze. Tudod mit? Te menj be az én szobámba, én meg majd használom Linda fürdőjét – mondtam, miközben a helyiségbe vezettem.

- Szép, otthonos – mondta elismerően.

- Köszönöm, de lenne még mit javítani rajta – mondtam egyszerűen, és körbenéztem – hát akkor itt egy törölköző, ha bármi van kiabálj, itt leszek a szomszédba.

Otthagytam, és átsétáltam barátnőm szobájába. Bevágódtam a zuhanyzóba, és megeresztettem a vizet. Jó érzés volt, ellazítottak a langyos cseppek, mikor a testemhez értek, és még gondolkodni is volt időm. Legfőképp Ericen járt az agyam. Pontosabban rajtunk. Hogy az előző este milyen jó volt, mennyit beszélgettünk, és ma mégis úgy viselkedtünk, mint két idegen. Ma megint majdnem megcsókolt, én pedig meghátráltam. Pedig az érzéseim nem változtak, sőt. És mégis mi van, ha ő mégsem úgy érez. Elmélyültem a gondolataimban, amiből egy hirtelen jött fejgörcs zökkentett ki. Na, ez az a pillanat, amikor meg kell innom egy csésze kávét. Kiléptem a zuhanykabinból, és akkor jöttem rá, hogy nem vittem ruhát magamnak, de még egy köntöst se találtam, így magam köré tekertem a törölközőt, a hajamat pedig kibontva, vizesen hagytam. Kisétáltam a konyhába, és a kávéfőző elé léptem. Épp be akartam kapcsolni, mikor két erős kar a derekamra fonódott. Én megugrottam, ő pedig felnevetett.

- Hé, megijesztettél – mondtam Ericnek, ő pedig még mindig átkarolva, mellém hajolt. Forró lehelete csiklandozta a fülemet.

- Jól áll a törölköző – súgta, majd maga felé fordított. Rajta is csak egy anyagdarab volt, a derekára tekerve, felsőtestét szabadon hagyva.

Most már szemtől-szembe álltunk, ő a kezével végigsimította a kezemet, a vállamtól a kézfejemig, majd mikor leért, tenyerét az enyémbe helyezte. Mélybarna szemeivel rám nézett, én pedig megbabonázva álltam ott. Tudtam, hogy nincs menekvés, és nem is akartam, hogy legyen.