11. fejezet - Ajjajj

Sziasztok! Meg kell mondjam nem a legjobb fejezet lett, de valahogy mostanában ihlet-hiányban szenvedek :S A késés oka pedig az, hogy barátnőimmel voltam :) De sikerült meghoznom, úgy hogy kellemes olvasást! :))

Reggel mikor felébredtem Eric még aludt, és nem is akartam felébreszteni. Kicsusszantam a szobából, és halkan behúztam magam mögött az ajtót. A konyhában már ott ült Linda, elég komolya arccal. Azt hittem, hogy csak hülyéskedik, de mikor felém nézett, még akkor is olyan fancsali képet vágott.

- Citromba haraptál? – próbáltam elhülyülni a dolgot, de nem nevetett velem – Mi történt?

- Hidd el, jobb ha nem tudod – mondta, és leszegte a tekintetét. Te jó ég. Mi lehet ami ennyire lelombozza?

- De tudni akarom, mert rólad van szó, és szeretnék segíteni – léptem közelebb hozzá, és megsimogattam a hátát.

- Csak az a baj, hogy rólad van szó, és ha ezt a szüleid meglátják, mivel ez egy nemzetközi újság, a legkedveltebb napilap egész Svédországban, és ha felismernek, akkor….akkor neked véged – fogalmam sem volt, hogy miről beszél, nem mellesleg elhadarta az egészet és megijesztett, főleg az utolsó szó. Véged. Vajon ez meg mit jelenthet? Nagyon furdalta már az oldalamat a kíváncsiság. Épp szólásra nyitottam volna a számat, mikor anyu-anyu?-berontott az ajtón.

- Ez felháborító. Egyszerűen nem tudom, nem is akarom elhinni. Rebeka, hogy tehetted ezt? Megígérted, hogy jó leszel. Erre mihelyt üres a ház, már popsztárokkal….hadd ne mondjam mit művelsz – söpört végig anyukám a dühtől lángoló fejjel, és szikrákat dobáló szemekkel a nappalin, valamint végigkiabálta az egész mondandóját.

- Mi? Csak én nem értem miről van szó? – néztem értetlenül, hol Lindára, hol anyura. A barátnőm, csak megrázta a fejét, és lesütötte szemeit, anya meg kétkedő tekintettel rám nézett.

- Hogy nem tudod miről beszélek? Rebeka, nagyot csalódtam benned– így még sosem láttam. Amilyen hanglejtéssel mondta….mint a bíróságon a vádlott, aki valami halálos bűnt követett el, és a bíró kérdőre vonja.

Linda a kezembe nyomott egy aznapi napilapot, aztán megláttam mi is a bűnöm. Először nem hittem a szememnek, aztán kihullott az újság a kezemből, és ledermedtem. Úgy álltam ott, mint egy kőszobor, és nem találtam a szavakat.

A  Dagens Nyheter címlapján egy hatalmas kép, amin Eric és én vagyunk. Mindkettőnkön csak egy törölköző, és elég félreérthető pózban fekszünk a kanapén. Teljesen felismerhetőek vagyunk rajta….jó munkát végzett a fotós az biztos.

A düh, a csalódottság és a félelem kavarogtak bennem, hol az egyik, hol a másik tört jobban a felszínre. Aztán sikerült kinyögnöm egy mondatot:

- De nem is történt semmi.

- Igen, és ezt el is higgyem. Rebeka, tudom hogy nem vagy már kislány, de ez akkor is felháborító. És egy újság, nagyon is népszerű újság főoldaláról kell megtudnom, hogy a lányom… - a kezét maga elé emelte, majd elfordította a fejét – még mindig nem tudom elhinni.

Anyát soha életembe nem láttam ennyire csalódottnak. A düh amivel a házba rontott kicsit kezdett csillapodni, de csak pár másodpercre, mert abban a pillanatban valaki kilépett a szobámból.

- Mi történik? – kérdezte Eric álmos fejjel, meztelen felsőtesttel. Na már csak ez hiányzott.

- Te, te vagy az a popsztár….az az Eric Saade…te, te vagy aki a lányommal…. – de nem fejezte be anyu a mondatot. Mindenki tudta mire gondol. Linda rám nézett, én pedig megráztam a fejem. Sejtettem, hogy ő se hitte el először hogy nem történt semmi, de a néma válaszomra bólintott, és tudtam, hogy tudja, hogy igazat mondok.

- Ó, üdv Mrs. Simon – én megráztam a fejem, hogy nem ez az alkalom, hogy megismerjék egymást, ezért Eric komolyabbra fordította a szót – én szeretem a lányát, és az életemre esküszöm, hogy nem történt semmi.

- Igen, erről árulkodik az is, hogy most itt vagy, és a svéd napilap is – ezt már üvöltötte anyu. Fogadni mernék, hogy a szomszédok most elég bosszúsak.

Közelebb mentem hozzájuk, és próbáltam javítani a helyzeten, ami nem jött össze.

- Anyu! Én szeretem Ericet, és hidd el nem történt semmi. Én még nem is vagyok rá felkészülve, és ezt ő is megérti. Nem olyan srác mint a legtöbb. Bízz bennem…bennünk egy kicsit.

- Nem olyan…igen, főleg hogy egy popikon. Rebeka a sztárok mind csak azt akarják.

- Ő nem…..anyu az istenért, ugyan olyan ember mint te vagy én.

- Rebeka, azt hiszem ez így nem mehet tovább. Még két napig itthon leszek. Az alatt beszereltetek egy kamerát a bejárati ajtóhoz, és az erkélyhez. Ha én elmentem azután sem teheted ki a lábad a lakásból, és ide se jöhet senki - én csak álltam Eric mellett, és nem akartam elhinni amit anyu mond. Éreztem, hogy ha még egy szót szól, el fog törni a mécses. Nem gondoltam, hogy lehet rosszabb, és mégis:

- És most fiatalember – fordult Erichez – tűnj el a házamból.

Először csak kikerekedett szemekkel néztem, aztán zokogásba kezdtem. A mellkasára hajtottam a fejem, és szorosan átöleltem. Ő is így tett, és próbált csitítgatni, sikertelenül. Szó nélkül bement a szobámba, magára vette a pólóját és a kabátját, majd a kezébe vette a sporttáskáját. Anyura nézett, utána Lindára, és búcsúzóul csak ennyit mondott:

- Viszlát!

Anyám elégedett arccal nézett utána, Linda pedig csodálkozva. Én Eric után futottam, és a lift előtt utol is értem.

- Hát el se köszönsz? – kérdeztem két szipogással egybekötve.

- Nem akartam tovább feszíteni a hurkot – elmosolyodott, utána magához húzott, és megcsókolt. De ez a csók más volt mint a többi….tele volt félelemmel, csalódottsággal, féltéssel és szeretettel. A szememből folytak a könnyek, és megpillantottam Eric szeme sarkában is egy könnycseppet. Megsimogattam az arcát, és még utoljára átöleltem. Mielőtt belépett a liftbe megcsókolt, és ennyit mondott: Jag älskar dig.