12. fejezet - O sole mio

Sziasztok! Na hát meghoztam a kövi fejezetet. Először is köszönet Sánta Biának, a fuvolatársamnak, akit imádok <3 és nem mellesleg a fejezet ötletgazdája :), és Ericnek, valamint egyik számának (visszaköszön a fejezetbe), ami ihletet adott. Megmondom őszintén sírva írtam végig a fejezetet. Valahogy a dal hatására előtört belőlem minden....az emlékek, az öröm, a fájdalom. Még az öcsém is elsírta magát, és nekem ott volt végem. Ezért Saade Úr még kapni fog :)) Ahogy most ezt írom, komolyan előbuggyant egy könnycsepp. Nem tudom mire vélni a mostanában előtörő érzelemhullámaimat, de legalább az írásba bele tudom vinni :)) Akkor kellemes olvasást! :) 

U.i.: Ne haragudjatok ezért a hosszú monológért, csak szeretném ha tudnátok, hogy mégis hogy íródott ez a fejezet:)

Puszi, Bia(:

Visszacammogtam a házba, de szó szerint, mint egy mackó. Elnagyoltam a lépteimet, lassítottam a járásomon. Nem akartam szembenézni anyámmal, mert úgy se hinne nekem, és így hogy megtiltotta a találkozást Ericcel, már nem is volt értelme az életemnek. Rájöttem, hogy totálisan belezúgtam. És ugye akit szeretsz azt el kell tudnod engedni. Mivel a találkozás tényleg elképzelhetetlen volt, így azt láttam a legjobbnak, ha írok neki egy SMS-t, amiből mindent meg fog tudni.

Mikor beértem, egyenesen a szobámba vettem az irányt, és a sírásom csak nem akart csillapodni. Sőt, még jobban rákezdtem. A párnába temettem az arcom, és csak folytak a könnyeim. Nem tudtam meddig fekhettem ott, de egyszer csak azt éreztem, hogy valaki a hátamat simogatja. Felnéztem, és a fátyolos tekintetem ellenére ki tudtam venni Linda alakját.

- Beky! Majd valamit kitalálunk. Figyelj, anyud nagyon pipa, de ha lenyugszik tudsz vele beszélni – mondta legnyugodtabb hangján, de engem nem győzött meg.

- Linda, te nem ismered. Jó, oké, a kamerákat csak hirtelen felindulásból mondta, de tuti kitalál valamit, akármit, hogy ha ő elmegy akkor se tudjunk találkozni – pár percig némán ültünk, néha a szipogásom törte meg a csendet, majd elmondtam Lindának a tervemet – írok neki egy SMS-t, és megmondom, hogy ő jobbat érdemel, és nem érdemes rám várnia.

- Beky ne csinálj hülyeséget! Erre semmi szükség….majd.. – de nem tudta befejezni barátnőm a mondatát, mert anyu bejött a szobámba…kopogás nélkül!

- Linda, megtennéd hogy magunkra hagysz egy kicsit – nézett anya a barátnőmre, ő pedig rám, majd kisétált a szobámból.

- Anyu! Miért nem hiszel nekem? – néztem rá fájdalmas tekintettel.

- Kicsim! – simogatta meg a hajam, de elhúztam magam tőle – Én hiszek neked, csak…ne haragudj, de ez az egész annyira kézenfekvő volt.

- Kézenfekvő? – néztem rá kikerekedett szemekkel – Most komolyan….kinek hiszel? Egy szennylapnak, ami a bolhából csinál elefántot, vagy a saját lányodnak, aki tudtommal még soha sem hazudott neked? – ezt kicsit hangosabban mondtam a kelleténél, és láttam anyukám arcán a meglepődöttséget. Igen, tudta, hogy most nagyon is igazam van.

- De biztos bízhatsz ebben az Eric gyerekben? Úgy értem, mikor elmegy tőled nem a következő „áldozatához” siet? – először nem találtam a szavakat, majd hirtelen légszomjam lett.

- Anyu! –förmedtem rá, levegő után kapkodva – Ezt ugye te se gondoltad komolyan? Szeretem Ericet, és ő is engem. Tudom, érted? Érzem. De most már mindegy.

- Én csak jót akarok neked, és sajnálom – majd megölelt, és kisétált a szobámból.

Ennek a beszélgetésnek aztán sok értelme volt. Nem hogy meggyőztem volna, egyáltalán nem javult a helyzet, és a sajnálatával mégis mire megyek? Így erőt vettem magamon, és megírtam a sorsdöntő SMS-t. Megnyitottam az új levél írása menüpontot, és belekezdtem. Már az eleje sem tetszett. Háromszor kezdtem újra, a közepét is többször átírtam, és a végeredmény:

Drága Eric!

Szavakkal leírhatatlanok az érzelmeim. Benned megtaláltam a másik felem. Megmondom őszintén, mikor először találkoztunk, nem gondoltam volna, hogy több is lehet köztünk barátságnál. Aztán végül még is csak úgy hozta a sors, hogy a szerelem győzzön. De a mai incidens után, az hogy találkozzunk szinte lehetetlen. Én szívből szeretlek, ezért is úgy gondolom, hogy neked tovább kell lépned. Nem várhatsz örökké a toronybazárt királylányra.

Ezerszer csókollak: Beky

Kikerestem a telefonkönyvből Eric számát, majd megnyomtam a küldés gombot. Forgott a kis levél a képernyőn, és még lehetőségem volt megszakítani, de úgy éreztem, most már nincs visszaút. A mobilomat kiejtettem a kezemből, és ismét birtoklásba vették a könnyeim a párnámat. Miért annak kell szenvednie aki nem tehet semmiről? Hiszen szegény kispárna olyan ártatlan, és mégis ő kapja a legtöbb fájdalmat. Az élet igazságtalan. De még mennyire, hogy az.

A napom további részét a szobámba töltöttem, és Linda szinte végig ott volt velem. Megmutattam neki az elküldött üzenetet, és kikerekedett szemekkel nézett rám, és megrázta a fejét, mintha valami oltári nagy őrültséget csináltam volna. Szerinte az is volt.

Lassan elérkezett az este, és én még arra se voltam hajlandó, hogy kimenjek vacsorázni. Csak feküdtem, és szép lassan álomba sírtam magam.

Másnap reggel mikor felébredtem 10 óra volt. Kisírt szemekkel, összekuszálódott hajjal, köntösbe sétáltam ki a konyhába. Linda és anyu már ott ültek, és mikor megpillantottak, elhallgattak. Tuti rólam beszéltek.

Láttam, hogy van lefőzve kávé, így öntöttem a csészémbe, majd belekortyoltam. A pultnál ülő két nőszemély az egész műveletemet végigkísérte a tekintetével. Értetlenül rájuk néztem, majd felhörpintettem a maradék kávémat is. Visszavonultam a szobámba, és egyenesen a fürdőbe vettem az irányt. Úgy éreztem egy forró fürdő most nagyon jól esne. Megengedtem a vizet, és néztem, ahogy egyre jobban megtelik a kád. Liliom illatú habfürdőt öntöttem bele, és mikor beleszippantottam a levegőbe, éreztem az aromáját. Elzártam a csapot, és elmerültem a forró vízbe. Kicsit égetett, és a bőröm is piros lett tőle, de egy kis idő után megszoktam. Elfeküdtem a kádban, és lehunytam a szemem. Az utóbbi két napba annyi feszültség gyülemlett össze bennem, hogy a sírás még jól is jött. Esküszöm, kiszáradtak a könnycsatornáim. De most nem akartam gondolkodni.

Mikor már a bőrömet kiszívta a víz, és úgy néztek ki a kezeim meg a lábfejem mint a nagymamámé, úgy döntöttem itt az ideje megfosztani magam a semmittevéstől. Kiszálltam a kádból, leeresztettem a vizet, és a puha törölközőmmel áttöröltem a testem, hogy fölszívja az apró vízcseppeket. Magamra kaptam egy normális ruhát, mert nem akartam egész nap pizsamába flangálni, habár a nap nagy részét úgy is a szobámba fogom tölteni. Így hát egy szürke farmert vettem föl a kedvenc pólómmal, ami világoskék és egy maci van az elején, aki szívecskét tart a kezében. Egy számmal nagyobb méretű, így kicsit lógott rajtam, de otthonra tökéletesen megfelel. Hisz’ úgy sem mehetek sehova.

Az egész délelőtt szó nélkül telt. Lindának el kellett mennie valahova, így jobbnak láttam ha a szobámba vonulok.

Délután 3 körül hallottam hogy a bejárat ajtót kinyitották. Majd nem sokkal később barátnőm viharzott be a szobámba.

- Szia! Mi ez a pörgés? – néztem rá kíváncsian.

- Szia! Ja, semmi. Csak…á hallod, komolyan mondom mintha Ericet láttam volna a ház körül mielőtt bejöttem.

- Biztos csak rémeket látsz. Mit keresne itt, mikor ő is tudja hogy…. – de nem fejeztem be a mondatom, mert elcsuklott a hangom.

- Ha szeret akkor harcolni fog. Hidd el! – nézett rám Linda, és halál komolyan mondta amit mondott. Miután kiment, ez a két mondat visszhangzott a fejembe.

Egész nap nem ettem, és nem ittam semmit, leszámítva a reggeli kávét, így úgy gondoltam főzök magamnak egy jó forró teát. Kiléptem a szobámból (ma másodszor) és a konyha felé indultam. Anyu a nappaliban a TV előtt ült, és telefonált, Linda mellette, és a TV-t nézte. Én elkészítettem a citromos teát, és odasétáltam a barátnőm mellé, de nem ültem le, csak megálltam. Szokás szerint zene csatornát nézett, de hiába vártam, nem jelent meg a képernyőn Ő. Mivel nem szóltak egy szót se, úgy döntöttem visszasétálok a birodalmamba. Azt legalább nem tudja elvenni tőlem senki. Épp megfordultam, mikor az erkély ajtón egy csattanást hallottunk. Mind a hárman odanéztünk, de nem láttunk semmit. Mivel ők tétlenül ültek, én odasétáltam, leguggoltam, és megnéztem, hogy megsérült-e az üveg. Szerencsére még meg se karcolta a kő. Mikor készültem felállni, újabb kavics hallatott hangot, amint becsapódott az ablaküvegbe. Ez sem okozott kárt, de már kíváncsi voltam, ki lehet az aki ezt viccesnek találja, és így szórakozik.

Kinyitottam az ajtót, és egy gitárakkord csendült fel, majd egy ismerős énekhang társult hozzá. Közelebb léptem a korláthoz, és mikor lenéztem, nem akartam hinni a szememnek. Két széken két gitáros srác ült, közöttük Kevin és Alex, Eric táncosai, és kicsivel előttük Ő. Mikor megpillantott az erkélyen, elmosolyodott, és teljes beleéléssel énekelte az It’s like that with you című számát. 

A szövege teljesen elragadott, és ahogy előadta. Csak bámultam, és éreztem ahogy az első könnycsepp legördül az arcomon. A zene hallatára Linda és anyu is az erkélyre sétált, és mikor meglátták mitől érzékenyültem el ennyire, barátnőm átölelt, anyám pedig meglepetten nézett. Ránéztem, és egy apró bólintással felelt a fel nem tett kérdésemre. Visszasétáltam a lakásba, és hallottam, hogy elhalkul a zene, majd visszanéztem, és láttam ahogy Linda integet Ericnek, hogy folytassa. Ahogy voltam lesiettem a lépcsőn, ki a lakástömbből, és egyenesen hozzá. Mikor megpillantott odaintett magához, és szorosan átölelt. A dalt folytatta, mélyen a szemembe nézve énekelt, én pedig nem bírtam tovább. Elkezdtem a sírást, de most nem a szomorúságtól, hanem a boldogságtól. Még jobban magához szorított, és megemelte a fejem. Ujjával finoman letörölte a könnyeket az orcámról, közelebb hajolt, és pillanatok alatt csókba forrtunk össze. Majd elhajolt tőlem, hogy a dal utolsó sorát el tudja énekelni…..nekem. A szám végén a nyakába ugrottam, ő pedig megpörgetett. Csókkal jutalmaztam ezt a csodás előadást, és miközben mi elvoltunk egymással, a közönség üdvrivalgásba tört ki. Észre se vettük, hogy pár járókelő megállt, és hallgatta a nekem adott szerenádot. Fölnéztem, és anyu tekintetét kerestem. Intett, hogy menjünk föl. A szívem mélyén már ujjongtam, de nem akartam előre inni a medve bőrére. Eric szólt a fiúknak, hogy menjenek előre, mi is mindjárt követjük őket. Majd mikor a srácok beléptek a lakásba, a Don Juanom felém fordult:

- Beky! Én tiszta szívemből szeretlek – minden szót kihangsúlyozott, és én szárnyakat kaptam. Teljesen elfedte szemem a rózsaszín köd, és nem akartam, hogy a pillanatnak vége legyen.

- Eric! Én tiszta szívemből szeretlek – ismételtem meg amit ő mondott, és ez egy igazi vallomás volt. Mintha egy esküt tettünk volna le. Megcsókoltuk egymást, és kéz a kézben besétáltunk a lakásba.