14. fejezet - Üdv, Szörnyella

Sziasztok! Szánom-bánom, hogy csak most tudtam hozni a kövit, de nem tudjátok elképzelni milyen sűrű volt ez a 20.-a környéke. De sikerült ideérnem, és engesztelésként a következő fejezet már holnap felkerül, ami kicsit más lesz mint az eddigiek :)). Remélem a megvárakoztatásért nem vesztettem el az olvasóimat :$ :D. Mert higgyétek el, nagyon szeretlek titeket, és tényleg nagyon bánt, hogy ilyen sokáig nem volt friss.
Köszönöm a több mint 5000 kattintást, aminek nagyon örülök, és a 28 rendszeres olvasót. Ebből azt szűröm le, hogy tetszik amit írok, és ezért igyekszem is a legjobbat nyújtani. Akkor kellemes olvasást! :))

Reggel 9 órakor sikerült felkelnem, és kisétáltam a konyhába. Linda már felöltözve a pultnál ült a kávéját iszogatva.

- Hűha, hogy-hogy fönn vagy ilyen korán? – néztem rá álmosan, egy ásítás kíséretében.

- Beky! Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek itt veled mikor megérkezik a „boszorkány”, de el kell mennem. Majd Eric koncertjén találkozunk – nyomott egy puszit az arcomra, és már ki is viharzott a bejárati ajtón.

- Hű, mi lehet olyan fontos? Főleg egész napos elfoglaltság…. – mondtam ki félhangosan a gondolataimat, aztán inkább a kávéfőző felé fordultam. Szerencsémre volt lefőzve, így csak töltöttem a csészémbe, és elkezdtem kortyolgatni.

Bementem a szobámba, és kerestem valami egyszerű ruhát. A megszokottnál melegebb volt, így egy farmer sortra és egy rózsaszín pántnélküli topra esett a választásom.

Leültem a kanapéra, és bekapcsoltam a TV-t. Valami főzőműsor ment, ami annyira nem kötötte le a figyelmemet, így a távirányító után nyúltam, és elkezdtem nyomkodni. Végül megállapodtam a zenecsatornánál, és úgy voltam vele, ha már úgy sincs semmi dolgom, csinálok valami sütifélét, amiből este tudok vinni Ericnek, és a többieknek is. Nem tehetek róla, megihletett a Baka, laga mat című műsor.

Beslattyogtam a konyhába, és magamra kaptam a kötényemet. Igen, kötényem is van, még a sütögetős korszakomból maradt meg, ami olyan 2 éve volt. Imádtam sütni, szinte mindennap összedobtunk valamit a barátokkal, és néha anyu is besegédkezett.

Előkaptam egy kis szakácskönyvet, amiben megannyi süti receptje pihent arra várva, hogy majd Simon Rebeka egyszer elkészíti őket. Föllapoztam, és megtaláltam az egyik kedvencemet, a 3bit szeletet. Szinte tudtam könyv nélkül is a receptet, de azért nem árt ha ott van ha elakadnék. Épp hogy kimértem a lisztet, mikor csengettek. Pont jókor. Elég bosszús voltam azért, amiért megzavartak, de mikor megpillantottam ki a vendégem, ez a tetőfokára hágott.

- Hát te hogy kerülsz ide? Nem úgy volt, hogy 2-kor ér be a géped? – néztem a vendégemre, aki kicsit se zavartatta magát, és engem félre lökve, maga után húzva kettő nagy, és egy kicsi rózsaszín bőröndjét, betessékelte magát a házba.

- Neked is szia Rebeka! – kezdte flegmán, majd folytatta ugyanabban a hangnemben – az ok pedig az, hogy előbb is volt gépem, gondoltam hamarabb idejövök, hiszen tudtommal vigyáznom kell rád, és anyuci már nincs itthon.

Nagyon nem tetszett nekem, ahogy velem beszélt, de úgy voltam vele, hogy ezt még lenyelem. Tudtam hogy nem változott meg, és hogy nem leszünk puszi-pajtások, de azért lehetne ennél kicsit normálisabb.

- Ja, igen. Hát akkor mivel a vendégszoba foglalt, ezért a szüleim szobájába fogsz aludni. Gyere utánam, ide le tudod pakolni a cuccodat – mondtam neki, miközben az említett helyiség felé vettem az irányt.

- Hát köszi, hogy megmutattad. Na és mit lehet itt csinálni….a városba….mit csinálsz ma este?

- Van egy-két szórakozóhely, de ott van a park, és vannak kávézók is a környéken. Én ma este? Ö.. – gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki, de miért is ne? Hiszen úgysem fogja anyut egyből hívni, mert tudja, hogy akkor azt gondolná róla, hogy felelőtlen, és rosszul végzi a „munkáját,” de Gina ezt nem viselné el, ezért nem fog beleszólni – koncertre megyek.

- Ó, mégis milyen koncertre? – kérdezte gúnnyal teli hangon.

- Eric Saade koncertjére.

- És mégis honnan lenne neked arra pénzed? Gondolom anyukád meg nem vett neked jegyet, mert rosszul viselkedtél.

- Kaptam – próbáltam rövidre és tömörre fogni a válaszaimat, hogy rájöjjön, nincs sok kedvem beszélgetni vele, de hiába. Mindenre kíváncsi volt:

- Vagy úgy. Csak nem a pasid visz el egy koncertre? Csodás randi lesz. Hé, egyáltalán van neked barátod? – majd lenézően végigmért, és gúnyosan felnevetett.

Nekem sem kellett több….egyszerűen nem tehetek róla, ez volt az utolsó csepp a pohárban.

- Igen, képzeld van barátom. Méghozzá Eric – mikor ezt mondtam láttam hogy tátva marad a szája, de hamar visszarendezte a vonásait, és most már hitetlenül nézett rám.

- Na persze. Majd pont egy popsztárnak kellesz – vágta az arcomba, és pofoncsapásként értek a szavai.

- Nem kell elhinned ha nem akarod. De most ha nem haragszol meg bemegyek a szobámba, és lassan nekilátok a készülődésnek, mert hatra jönnek értem – jól megnyomtam a mondat végét, azzal sarkon fordultam, és közepes tempóba a szobámba mentem. Ott viszont kitört belőlem a sírás. Elég érzékeny lélek vagyok, főleg ha ilyen durván szólnak hozzám. Nehéz lesz megszokni, hogy itt van, de ha már így hozta a sors muszáj lesz. Így erőt vettem magamon, beleszippantottam kétszer mélyen a levegőbe, majd megmostam az arcom, és higgadt fejjel leültem az ágyamra, és dobtam egy hátast a puha matracon.

Ránéztem az órára, ami már negyed 6-ot mutatott, így úgy döntöttem, lassan bevágódok a fürdőszobába, és egy fél óra alatt el is készülök. Beálltam a kabinba, és megeresztettem a vizet. Először még hideg volt, de aztán lassan átváltott melegre, majd még melegebbre, és jólesett, ahogy végigfolyik rajtam.

Jó 20 percig biztos áztattam magam, majd megtörölköztem, és belecsavarva magam a törölközőbe, a szekrényem elé léptem valami ruhát keresni az estéhez. Úgy volt, hogy 6-ra jön értem Eric, és az órám 5:40-et mutatott. 20 perc bőven elég lesz felöltözni, és egy egyszerű sminket feldobni magamra. Miközben egy fölsőt kerestem megcsörrent a telefonom. Átmásztam az ágyon, és még idejében fel tudtam venni. Időm sem volt megnézni ki keres, így csak ennyit szóltam bele:

- Haló!

- Köszönöm, hogy kihasználtál. Mindent tudok. Hogy én csak arra kellettem, hogy itt, Svédországba se legyél egyedül, és hogy otthon vár a barátod. Én azt hittem, hogy te más vagy, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem igaz. Nagyon jó színésznő vagy, meg kell hagyni. Én tényleg reménykedtem benne, hogy lehet köztünk valami, de most rendesen összetörted a szívemet. Remélem boldog vagy azzal a David-el, vagy kivel – a vonal másik végén Ő volt, és ahogy ezeket a szavakat mondta, én hitetlenül néztem magam elé. Azt se tudtam miről beszél, egészen addig amíg az utolsó mondatot meg nem hallottam.

- Eric, én…. – épp magyarázkodni akartam, de a válasz egy hosszú búgás volt. Letette.

Én sírva roskadtam az ágyamra, és azt kívántam, bár ne történt volna meg az iménti beszélgetés, és bár én nyitottam volna ajtót neki…