Fölkaptam a nadrágom és a pólóm amiben futni szoktam, és most ezek mellé egy pulcsi is társult, mert igaz hogy nyár vége van, de az előbb még esett az eső, így a levegő is lehűlt valamelyest. Az mp3 fülhallgatóját bedugtam a fülembe, és bemelegítésként kezdhettem egy kis lépcsőzéssel. Azért a 3 emelet nem semmi, és bár van lift a lakástömbbe, tudni kell, hogy nekem „liftfóbiám” van, amolyan bezártságérzetem, így mindig a lépcsőt választom, mindegy mennyi emeletet kell megmásznom. Mikor leértem, a lakásból kilépve megcsapta a szellő az arcomat. Kicsit összerezzentem, majd megindultam, a szemközti park felé. Csak lazán kocogtam, hogy legyen időm gyönyörködni a tájban, és meg tudjam figyelni az utat, hogy hazataláljak. Épp egy kanyart vettem be, mikor megláttam egy fiút a földön fekve, aki mellett egy hullámos hajú lány állt egy nagydarab „ki ha nem én” típusú fazonnal. A csaj és a földön fekvő srác egymással kiabáltak, pontosabban a nőnemű egyed ordította le az „áldozat” fejét. Kihúztam a fülhallgató egyik szárát a fülemből, mert az igazat megvallva kíváncsi voltam, mi folyhat ott. Meglepetésemre angolul folyt a beszélgetés, de szinte semmit sem hallottam, mert kicsit távol álltak, és a szél is susogott. Kegyelemdöfésként a nagydarab belerúgott egyet a földön fekvő hasába, a csajt karonfogta, és eliszkoltak. Mikor láttam hogy a srác alig tud lábra állni, és rajtam kívül senki sem volt a környéken, kötelességemnek éreztem odamenni hozzá, és segítséget nyújtani neki. Természetesen angolul szólaltam meg:
- Szia! Jól vagy?
- Hello! Hát… - próbált felállni, de egy fájdalmas szisszenés hagyta el a száját, és a földre roskadt.
- Hadd segítsek – nyújtottam a kezem, és belekapaszkodott a nyakamba – meg kell hagyni, jól elintéztek.
- Igen, de ez van. Molly már rég nem szeretett, és az az igazság hogy én se őt. Ezzel a fickóval pont összeillenek. – mondta feldúltan, és majdnem megint a földre rogyott.
- Hé, hé vigyázz! Messze laksz innen? Mert ha igen, akkor fölmehetünk hozzám, és kicsit lepihenhetsz, meg a szemöldöködnél azt a sebet lefertőtlenítjük – mondtam, és közbe a szeme fölötti vágáshoz emeltem a kezem. A srác felszisszent, és én rögtön visszarántottam, amin elmosolyodott.
- Élek a lehetőséggel, mivel majdnem a város másik felén lakom.
Egymás mellett sétáltunk, és a kezével még mindig átkarolt. Néhány ember az utcán megfordult utánunk, és pár lány szeme szikrákat dobált felém, legalábbis úgy éreztem, mikor egy-kettő szemébe néztem. Nem tudtam, mire véljem ezt, de nem is érdekelt, csak az, hogy minél előbb benn legyünk a házba. Szinte egész súlyával rám nehezedett, mivel segítség nélkül megmozdulni sem tudott volna, nem hogy menni. Kicsit már fájt a vállam, és a lábaim, de nem akartam szólni neki, mert akkor biztos röstellné magát.
A lakás elé értünk, beütöttem a kódot, és benyomtam a hatalmas ajtót, ami fél kézzel nem is volt olyan egyszerű művelet. Tudatosan egyből a lépcső felé vettem az irányt, amikor a fiú megtorpant.
- Nem lenne egyszerűbb a lift? – kérdezte, és fejével a felvonó irányába biccentett.
Ekkor leesett, hogy neki a 3 emelet megmászása fájdalmasabb tortúra lenne, mint nekem bemászni a liftbe fél percre. Biztos jó ötlet ez? De én ajánlottam föl, hogy segítsek. Hát hajrá csajszi, most vagy soha! A gondolatok a fejembe cikáztak, végül kiböktem:
- De, igazad van – és utunkat a lift irányába vettük. Benyomtam a hívó gombot. Nem kellett sokat várnunk, hamar megérkezett, és kinyílt az ajtó. Nem volt benne senki, és a sráccal bebotorkáltunk. Már akkor éreztem, hogy kicsit lever a víz, de különösebben nem foglalkoztam vele, hiszen ez betudható a futásnak, de mikor bezárult az ajtó hirtelen légszomjam lett. Ajjaj, ez nem lesz jó. Szúszá, nyugalom, csak pár pillanat az egész, nem több. Próbáltam magam nyugtatni, de a félelem elhatalmasodott rajtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése