6. fejezet - Véletlenek már pedig nincsenek (Koncert I.)

Másnap arra ébredtem, hogy valaki bömbölteti a zenét. Előkerestem a telefonomat, és megnéztem mennyi az idő. 9:00. Kibaktattam a szobámból, a tegnap esti szerelésembe, mert már annyi erőm sem volt, hogy pizsire öltözzek előző este.

- Mi ez a zene? – kérdeztem álmos hangon, és a kávéfőző felé vettem az irányt.

- Hát nem ismered meg a pasid számát? – kérdezte Linda, nemes egyszerűséggel.

- Mivel nincs barátom. De most már kíváncsivá tettél – eközben kiöntöttem a kávét egy csészébe, és Linda mellé fészkelődtem a kanapéra.

- Ja, látom, azért vagy a pulcsijába – mutatott végig rajtam barátnőm, és huncut mosolyt küldött felém. A mondatom második részét meg se hallotta.

- Oké, szóval Eric énekel. Ez meg nem az aminek látszik – mutattam magamra, és folytattam a magyarázkodást – tegnap este elfelejtettem kabátot vinni, és mivel fáztam, fölajánlotta a sajátját. Ennyi.

- Aha, és azért aludtál benne – nézett rám, mire én összehúzott szemöldökkel rámeredtem, ami hatásosnak bizonyult – jó, jó elhiszem, csak meséld már el hogy hol találkoztatok, hogy ismerkedtetek meg, meg minden – nézett rám csillogó, izgalommal teli szemekkel, amin elmosolyodtam.

Elkezdtem onnan, hogy sikerült beköltöznünk, majd elmondtam a futást, a liftet, hogy ápoltam, aztán jött érte Alex, meg az egész vacsit, szóval mindent elmeséltem töviről-hegyire. Linda hol meglepődött arcot vágott, hol csak mosolygott, de volt, hogy komoly arccal hallgatott. Szinte az egész délelőtt elment ezzel az Eric témával. A beszélgetésünket a gyomrom korgása zavarta meg, és végképp az vetett véget neki, hogy Linda is rákontrázott, így úgy döntöttünk, itt az ideje valamit ebédelni. Mivel egyikőnknek se volt kedve sütögetni vagy főzni, így bedobtunk egy csomag virslit a mikróba, és pár kifli segítségével az eredmény házi készítésű hot-dog lett. Leültünk az asztalhoz, egy-egy pohár narancslével. Csendesen eszegettünk, mikor Linda hirtelen felkapta a fejét:

- Beky! Lesz alkalmad vissza adni Ericnek a pulóverét.

- Mi? – néztem rá értetlenül.

- Mikor megtudtam hogy Stockholmba jövök, vettem a neten kettő jegyet Eric Saade következő stockholmi koncertjére, ami ma este lesz – mondta izgatottan, nekem meg a csodálkozástól tátva maradt a szám.

- És mégis hogy adjam vissza neki? Nem tudunk bejutni a színpad mögé, és a sok ember között úgy sem fog megtalálni.

- Hidd el, mi megoldjuk – kacsintott rám barátnőm, és valahol igazat kellett neki adnom.

A délutánunk azzal telt, hogy Linda vázolta nekem, hogy körülbelül milyen Eric egy koncertje. Azt is mondta, hogy van egy dala, a Break of dawn, és mikor ezt énekli, a közönségből felhív valakit maga mellé a színpadra. Folyton azt bizonygatta, hogy tuti én leszek az.

Lassan készülődnünk kellett, így bevonultunk, ki-ki a maga szobájába. Utam először a fürdőbe vezetett, ahol lezuhanyoztam, fogat mostam, majd egy szál tangába és melltartóba a szekrényem elé siettem. Kinyitottam az ajtót, és egy darabig csak álltam, gondolkodva, hogy mit is vehetnék föl. Nem sűrűn járok koncertre, így fogalmam sem volt, hogy miben kéne mennem. Végül egy fekete farmernél és egy lila félvállas topnál döntöttem. Magamra kaptam, és leültem az asztalom elé, ami fölött egy tükör volt. Előszedtem a sminkcuccom, és egy kis szempillaspirált vittem föl, meg szájfényt. Nálam a sminkelős rész itt ki is fújt. A hajamat kivasaltam, és kibontva hagytam. Átkiabáltam Lindának, hogy kész van-e, erre egy mindjárt volt a válasza. Na, akkor még fél óra. Gondoltam magamba, miközben eszembe jutott, hogy Eric pulcsiját valahogy el kellene vinni. Egy szatyorba azért nem akartam, mert hát az hogy nézne ki. Tehát körbenéztem a szobámba, és megakadt a szemem egy ajándéktáskán, ami ránézésre jónak is bizonyult. Megfogtam a pulcsit, és utoljára beleszippantottam, amibe beleborzongtam. Mi van velem? Ekkora hatással lenne rám már az illata is? Tűnődtem, majd megráztam a fejem, összehajtottam a fölsőt, és beleraktam a táskába.

- Na kész is vagyok – jött be Linda a szobámba, és elismerő pillantást vetettem a szerelésére. Fehér farmerjához egy fekete, háromnegyed ujjú fölsőt húzott, lila-fekete magassarkúval, és egy lila karkötővel – hűha, és ehhez a fantasztikus szereléshez milyen cipőt szándékozol felvenni? Mert nekem van egy ötletem.

- Hát vagy egy balerina cipőt, vagy a lila tornacipőmet? – a kijelentő mondat inkább hajlott egy kérdőre, mikor megláttam Linda arcát. Egy szó mint száz, mindig is jobban értett az öltözködéshez és a divathoz mint én. És ekkor előhúzott a háta mögül egy cipőt, amitől én automatikusan hátrahőköltem – na azt elfelejtheted. ÉN EZT NEM FOGOM FELVENNI! – mondtam minden szót külön kihangsúlyozva.

- Beky! – nézett rám barátnőm szúrós tekintettel, és kivettem a kezéből a lábbelit, amit tüzetesen átvizsgáltam.

- Ekkora sarokkal még nem is láttam cipőt – néztem kikerekedett szemekkel a kezembe tartott tárgyra.

- Nem érdekel, Rebeka, ezt fogod felvenni – mondta most már határozottan, és én már épp szólásra nyitottam volna a számat, mire fölemelte a kezét – egy szót se, nem vagyok hajlandó vitát nyitni erről. 1 perced van hogy megbarátkozz vele, és belepakold a lábfejed. Kint várlak a nappaliba.

- Jó, rendben – adtam föl, mert tudtam, hogy így is úgy is az lesz amit a barátnőm mond. Mint már mondtam, öltözködésben ő diktál. Így a végeredmény:

Beky style

Linda style

- Mikor is kezdődik a koncert? – kérdeztem Lindától, mikor a helyszínre értünk.

- 8-kor, de fél nyolckor van kapunyitás.

- Akkor minek jöttünk ide 7 órára? – néztem rá értetlenül.

- Hogy most szépen odasétáljunk a kapuhoz, és mivel úgy látom rajtunk kívül még nincs itt senki – eközben körbenézett – mi fogunk bemenni először, így első sorban fogunk állni.

Bólintottam, majd követtem barátnőmet az épületbe. Az aréna hatalmas ajtaja még zárva volt, és az oldalain két-két kigyúrt biztonsági őr állt, és a kiszűrődő hangokból arra következtettem, hogy biztos a próba folyik odabent.

Már elég szépen gyűlt a tömeg, és fél 8 környékén, kinyitották a kaput, amit nagy rajongói sikítozások kísértek. Linda előre rohant, engem húzva maga után, és egyenesen, középre, szorosan a színpad előtt fékezett csak le.

- Beky! El se hiszem hogy itt vagyunk – mondta ugrálva, fülig érő szájjal. Én meg elmosolyodtam, hogy mekkora örömöt okoz neki, hogy itt lehet.

Szép lassan megtelt a hatalmas aréna, és annyi embert egy helyen még nem láttam. Szinte egy cm-nyi helyem sem volt, ami kicsit frusztrált, de Linda arcán látva a boldogságot, eszem ágában sem volt otthagyni, meg azért kíváncsi is voltam a Saade fiú koncertjére.

Kisvártatva elsötétült a színpad, és az első sorból már láthatóak voltak a táncosok, majd megszólalt az első dal zenéje. A fények kigyulladtak, és megjelent Ő. A tömeg egy emberként sikított fel, amiből ugye Linda sem maradhatott ki. Én meg csak álltam, és néztem. Még el se kezdett énekelni, de már őrjöng a tömeg. Ezek szerint valamit tényleg nagyon tud ez a srác.

- Ez a Masquerade – kiabálta barátnőm a fülembe, amire én bólintottam.

A táncosok nagyon tetszettek, és az egyik igen ismerős volt, mintha Alexra hasonlított volna, aki Ericért jött, de nem voltam benne száz százalékosan biztos. Az énekes előtt meg le a kalappal, mindent beleadott, és látszik rajta, hogy élvezi amit csinál.

Linda ismét odahajolt hozzám, és a következő dal címét üvöltötte: Manboy!. Majd mikor a színpadra néztem, Ericcel találkozott a tekintetünk, és egy szívdöglesztő mosolyt küldött felém, majd folytatta a pörgést. A dalok jöttek egymás után, az énekes és a táncosok is elemükben voltak, a show eszméletlen volt, a közönség tombolt. Majd a Slepless után a zene lelassult, és Linda letörölhetetlen vigyorával az arcán felém fordult, és a szemein láttam az izgalmat. Tudtam, hogy ez az a bizonyos szám. Eric végignézett a közönségen, majd a tekintete megállapodott rajtam. Én a szememmel jeleztem neki, Linda irányába, és reménykedtem, hogy érti mit szeretnék. Egyre közelebb lépkedett felénk, én pedig egyre izgatottabb lettem. Amikor a színpad széléhez ért leguggolt, és kinyújtotta a kezét…