5. fejezet - A különleges vacsora

Eric autójával, egy fekete BMW XD5-el leparkoltunk egy pláza parkolójába, és mielőtt kiszálltunk a kocsiból, Eric felém fordult:

- Lehet, hogy ma este nem fogsz jóllakni, de mivel megvárattál, és már amúgy is egy ideje csak egészséges kajákon élek, most kicsit adok a koleszterinnek és a kalóriáknak – mondta, majd kiszállt az autóból, odasétált az én oldalamhoz, és úriember módjára kinyitotta az ajtót, és megfogva a kezem, kisegített a „fekete óriásból”.

Először nem értettem mire céloz. Meg miért ne laknék jól? Hát csak azt rendelek amit akarok. Kicsit összezavart, de mikor megpillantottam, hogy hova megyünk, leesett mire gondolt.

- Á, szóval McDonald’s. És miből gondolod, hogy itt nem tudom teleenni magam? – kicsit fennhangon kérdeztem, mert mi jogon vádol meg. Miért ne szeretném a hamburgert?

- Hát amelyik lányt eddig mekibe vittem, mindegyikőjük csak salátát evett, mondván, „én vigyázok az alakomra”.

- Oké, tehát minden lányt gyorskajáldába viszel.

- Igen, és így tesztelem őket. Aki salátát rendel felejtős, de úgy látszik, te átmentél a vizsgán – kacsintott rám, és a párbeszédünk nevetésbe fulladt.

Rendeltünk, én egy csibeburgert, hasábburgonyát ketchuppel, Eric egy BigMac-et, és szintén krumplit az általam is rendelt körettel. Majd beültünk egy eldugottabb részbe, és Eric elég viccesen nézett ki, ahogy a kabátjának a kapucnija a fején volt, és egy napszemüvegben feszített.

- Ki elől bujkálsz? – kérdeztem tőle, miközben körbenéztem a teremben.

- Látod ott mögötted az asztalnál azt a három csajt? – motyogta, és fejével enyhén odabiccentett. Erre hátranéztem, és észrevettem az említett nőnemű egyedeket. Nem szeretek első látásra ítélni, de megmondom őszintén, az első szó ami beugrott a látványuktól az volt, hogy plázacica…..szépen mondva. Fejben automatikusan összehasonlítottam velük magamat, és arra a következtetésre jutottam, hogy egyáltalán nem haragudnék Ericre ha otthagyna engem miattuk. Elvégre egyenes szőke haj, rózsaszín top, miniszoknyával, az elengedhetetlen magassarkú, és tökéletes smink. Velük ellentétben én ott ültem egy farmerban, férfipulcsiban!, enyhén hullámos barna hajjal, és lapos cipőben. Mikor befejeztem a gondolatmenetemet, már azon kaptam magam, hogy a 3 lány az asztalunk mellett áll. Valamit svédül mondtak Ericnek, amire ő elnevette magát. Három szalvétát magához vett, és aláírta azokat, majd megkértek, hogy készítsek róluk egy képet. Az egyik csaj, közelebb hajolt Erichez, és súgott valamit a fülébe, erre ő megrázta a fejét, és komoly arccal felém fordult, majd rám mosolygott és mondott valamit a lánynak. Erre a szőkeség flegmán rám nézett, majd sarkon fordult, és kiviharzott a másik kettő cicalánnyal együtt.

- Oké, megtudhatnám én is mi volt ez az egész? – néztem értetlenül Ericre, válaszra várva.

- Amint láttad aláírást kértek, meg fotót, aztán a csaj azt súgta, hogy nincs e kedvem felmenni….khm….hozzá, ekkor rád néztem, jelezvén neki, hogy bocsi, de….randim van – ekkor félszegen rám nézett, és láttam, hogy elpirul, magamba meg jót mosolyogtam azon, hogy sikerült zavarba hoznom egy srácot….nem is akármilyet.

Na ezután beállt az a bizonyos kínos csend, amitől kicsit kényelmetlenül éreztem magam, ezért feldobtam egy témát:

- Na és sikerült tisztázni a Molly-ügyet?

- Igen, hivatalosan is egyedülálló lettem – ezen kicsit elgondolkodott, és elmosolyodott – az igazat megvallva itt volt az ideje ennek a szakításnak. Teljesen kihűlt a kapcsolatunk.

Megállt, majd rám nézett, és hozzátette:

- De nem akarlak ezzel fárasztani.

- De, én kíváncsi vagyok rá. Már ha publikus – mondtam érdeklődve.

- Hát jó – felém küldte a „szép fogsorvillantását” és folytatta – Mollyval már négy éve jöttünk össze, és az elején nagyon szerelmesek voltunk. Nem tagadom, totál belézúgtam. Aztán mikor beindult a karrierünk, mi lettünk a tini álompár, és ez a cím az elején még nagyon szórakoztató, és felemelő volt, ám egy idő után már ha valamin összekaptunk, vagy hülyeségből csináltunk valamit, egyből elindult a pletyka. A bolhából csináltak elefántot. Aztán az utóbbi évben már nem telt el úgy nap, hogy ne veszekedtünk volna. Akármilyen apróságon össze tudtunk kapni, és egyre több időt töltöttünk egymás nélkül. Szép volt, jó volt, de ennyi volt.

- Hú, értem – csak ennyit tudtam mondani, mert megmondom őszintén, meglepett, hogy elmondta. Jó, persze találkoztunk már, de azért még nem vagyunk annyira jóba. Vagy mégis? De ha őszinte akarok lenni magamhoz, jólesett, hogy megbízik bennem.

- Csak eddig kísérlek, mert sietnem kell, és a lépcsőn talán nem rabol el senki – nézett rám mosolyogva, és kezét nekitámasztotta a lakástömb bejárati ajtajának.

- Köszönöm, nagyon jól éreztem magam – mondtam őszintén a szemébe nézve, és megbabonázott az a csodálatos barna tekintet. Nem szóltunk semmit, csak némán álltunk egymással szembe, egymás arcát fürkészve, majd Eric megfogta a derekam, és közelebb húzott magához. Ajkainkat már csak milliméterek választották el egymástól, amik lassan csökkentek. Mikor már csak egy hajszál volt a távolság köztünk, egy férfi zavarta meg az idilli pillanatot.

- Elnézést! Be szeretnék jutni a lakásomba – mondta feldúltan, és mi elmentünk az ajtóból. Zavaromba nem tudtam mit mondani, és úgy láttam Ericen, hogy ő is ugyanebben a helyzetben van. Ő az óráját nézte, én pedig a cipőm orrát. Végül megszólalt:

- Most már tényleg mennem kell. Hát, akkor szia – köszönt el, és útját a kocsija irányába vette.

- Szia! – már épp akartam beütni a kódot, mikor észbe kaptam, hogy egy „popsztár pulcsi” van rajtam – Eric! A pulcsid!

Mutattam magamra, amire csak ennyi volt a válasza:

- Így legalább biztos vagyok benne, hogy lesz legközelebb – majd kacsintott egyet, és beszállt a BMW-be. Én fölbaktattam a lakásunkig, és már csak annyi erőm volt, hogy bedőljek az ágyba. Beleszippantottam a pulóverbe, és édes álomba szenderültem.